Adventbe érve

2017. december 3. (vasárnap) 8:57 - Várkonyi Balázs

Nézd, ott ballag két ember, már nem vagyunk egyedül. Fotoriporter kolléganőm, Márta derült fel így az idegenek látványán. Hát persze, vasárnap reggel a kihalt, havas mellékúton, ahol sok-sok kilométeren át egy lélek se tűnik föl, szívderítő ez a „nem vagyunk egyedül” érzés. Riportra mentünk: adventnyitó mise, az első gyertyagyújtás a kis pusztai kápolnában. Mint kiderült, az átfagyott emberpár is oda tart. Hiába invitáltuk őket az autóba, köszönettel elhárították: „Megszoktuk mi így…”

Közel volt már a végcél, odaértünk, s percek múlva a gyalogos emberpár is. Levették a kucsmát-kendőt meg a nagykabátot, s akkor tűn föl: milyen idősek! De öregen, már gyengén, megvékonyodottan is mentek a szertartásra, mint mindig, háromnegyed évszázadon át, nyári hőségben vagy téli fagyban. Hogy lenne áldozat ez tőlünk? – kérdezett vissza a férfi, amikor erre tereltem volna a szót, és a keresztény ember kötelességét említette. Sápadt arcú felesége bólogatott hozzá.

Mint akkor, jó pár évvel ezelőtt, most is – úgy tűnik – havas napok után érünk be az adventbe. Úrjövet – fogalmaz röviden a szakrális nyelv, vagyis a Megváltó eljövetelét váró idő, amikor az adventi koszorú egy-egy gyertyáját vasárnaponként meggyújtja minden ember. Vagyis – aki a hagyományok őrzője. És ez nem feltétlenül jelent egyházhoz kötődést, hiszen a vallási rítus az évszázadok során az egyetemes magyar tradíciórend részévé vált.

A karácsonyi várakozás, a készülődés heteiről a hajdani nagy néprajztudós, Bálint Sándor mondta: ez a tél ráérős, eszmélkedő csöndjének ideje. Na, az eszmélkedő csönd Sándor bácsi réges-rég történt elmenetele óta jórészt eltűnt. Vagy csak a pusztákon, a tanyavilágban, az elzárt kis közösségekben él tovább. Nagy kár, de ezt a városi ember nem éli meg túl drámaian. Napjaink nem kedveznek se a csöndnek, se a nyugalmas elmélkedésnek. A szülők sem a betlehemi istállóról, a marhavályú-jászolról meg a háromkirályok látogatásáról mesélnek csemetéiknek, nincs ma ilyenre idő, és hiába keseregnénk a szokások változásáról. Csak az a baj, hogy ami marad – vagyis: ajándék, vígság, ünnepi lakoma – nem épp az, amit az ember az ünnep múltán sokáig a szívében hordozhat. Hiába, a röpke örömök ideje van.

Mégis, van valami, ami túlélt időt, életstílusváltást: az együttérzés. A rászorulók segítése az ünnep előtt. Ma is összeszorult szívvel emlékszem az ismerős kisgyerekre, aki a kérdésre, hogy mi lesz az ünnepi vacsora, azt válaszolta: úgy tudja, bundás kenyér. Egyszer kellett csak szólni, s három család mozdult meg, hogy széppé tegye a kicsi és szülei karácsonyát.

Az az idő persze messze van már, amikor a falvak templomjáró népe felosztotta, hogy ki melyik nehéz sorsú gyermekes családot veszi pártfogásába; ma már nem ennyire személyes a segítség, de az ünnep előtti akciók mutatják, hogy a szolidaritás nem veszett ki nyomtalanul. Újvárosban is évről évre erősebb ez a készség, s a rászorulók ahhoz érezhetnek hasonlót, mint ott, azon a havas téli úton kolléganőm: hogy nincsenek egyedül.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Ledőlési határidő

Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap)

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Pentele az utolsókig kitartott…

Pentele az utolsókig kitartott…

2018. november 04. (vasárnap)

„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”

Kiért gyúl a gyertyaláng?

Kiért gyúl a gyertyaláng?

2018. november 02. (péntek)

1915 novembere elején értékes küldemény érkezett Pentelére, Farkas József kisbirtokos portájára. Egy ezüstóra. Míves darab, igazi mestermű, szép rajzolattal. És az tette igazán különlegessé, hogy ki küldte: Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, I. Ferencz József. Az ő szignóját véste a fedlapra a bécsi ötvös.

Három kivételes nap

Három kivételes nap

2018. október 31. (szerda)

Október-november fordulója: kegyeletünnepek sorakoznak egymás után. Vallási tartalmúak, de van köztük egy, ami független a világlátástól, és csöndes emlékezésre szólít.

Máris Dunapentele!

Máris Dunapentele!

2018. október 28. (vasárnap)

Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

2018. október 23. (kedd)

Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.