Egyre több a diplomás
Jelentősen emelkedett a diplomázók száma az országban, több mint kétezerrel többen szereztek diplomát 2016-ban, mint 2010-ben. Míg 7 évvel ezelőtt kevesebb, mint 66 ezren végeztek valamilyen felsőfokú képzésen, addig ez a szám a legutóbbi tanévben a legfrissebb adatok szerint meghaladta a 68 100-at - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Az államtitkár közölte: míg nappali képzésben 2010-ben 39 ezren végeztek, ez a szám a tavalyi év végére 43 ezerre nőtt. Az alapképzésben részt vevők és diplomát szerzők száma is jelentősen emelkedett. Míg 2009-ben 12 ezren végeztek, ez a szám 2017-ben meghaladta a 32 ezret. A mesterképzésen végzők száma 2010 és 2016 között csaknem a négyszeresére nőtt, 4 ezerről 15 ezer fölé emelkedett - ismertette Rétvári Bence.
Felhívta a figyelmet arra: a teljes lakosságban is magasabb lett a diplomások aránya, 19 százalékról 22,8 százalékra nőtt. Már több nő szerez oklevelet, mint férfi, a nők aránya 53,4 százalék, a férfiaké 46,6 százalék.
Rétvári Bence értékelése szerint a fenti adatok is cáfolják azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint kevesebben szereznének felsőfokú végzettséget Magyarországon. A diplomakiadási adatok "pontosabb képet adnak a felvételi adatoknál" - tette hozzá -, hiszen a felvettek egy része lemorzsolódik, nem fejezi be a tanulmányait. Kitért arra is: nemcsak a diplomások vannak többen, csökkent a nyolc általános iskolai végzettséggel sem rendelkezők aránya; ez 2011-ben 4,9 százalék volt, míg jelenleg 3,2 százalék.
Azt mondta: az eredményekhez hozzájárultak a növekvő kormányzati támogatások és a hároméves felsőoktatási béremelési program is. A kormány továbbá az iskolába járáshoz kötötte a családi pótlék kifizetését, ez nagyban csökkentette a hiányzások számát, elősegítve az általános iskolai tanulmányok befejezését. A családokat és az képzések elvégzését segítő intézkedés a több százezer gyereket segítő bővült ingyenes iskolai étkeztetés és az egymillió gyermeknek járó ingyenes tankönyv is - sorolta az államtitkár.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)
2023. júl. 13.
Új sorozatot kezdett a DSTV a pedagógus életpályák bemutatására. Az első felvonásban a Vasvári Pál Általános Iskola volt a célállomás, ahol a 41 éve pedagógusként dolgozó Arnold Erika mesélt a pálya szépségeiről és különleges kihívásairól. Hangkép.
Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként
2023. jún. 28.
A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés.
DSTV: tanévzáró a Móriczban
2023. jún. 27.
Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban
2023. jún. 01.
Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.
DSTV: túl az érettségi első körén
2023. máj. 13.
Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.
Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken
2023. máj. 05.
Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.
Rosti iskola: a nagy találkozás
2023. máj. 03.
Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!