Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Hatvanöt év dobbantás, csettintés - Ünnepel a Vasas Táncegyüttes

Kultúra
Vasas Táncegyüttes
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. dec. 15., 22:20

A város legrégebbi kulturális közössége idén alakult hatvanötödik éve, ezt pedig két nap alatt három nagyszabású előadással ünnepli meg a közönséggel karöltve.

Annak idején, egészen pontosan 1952-ben azért alakult meg a csoport, hogy tagjai a szokásos unalmas felvonulásokat színesebbé tegyék. De ahol sok tehetséges ember gyűlik össze ugyanazzal az érdeklődési körrel, ott nem kell sokáig várni, hogy magasabb célokat tűzzenek ki maguk elé. A Vasas Táncegyüttes nem is elégedett meg ezzel a szereppel, viszonylag hamar országos sikereket értek el, amiket természetesen a nemzetközi meghívások, valamint nívós elismerések követtek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de elmondhatjuk, hogy nincs dunaújvárosi ünnepi rendezvény, vagy nagyobb program fellépésük nélkül és ebben az együttesben, ahogy mindig, azóta is rangos elismerés játszani. Az elmúlt hatvanöt év alatt pedig mit sem változott a cél, mégpedig, hogy mindig ugyanolyan izgalmas, szórakoztató és változatos produkciókat alkothassanak.

A mondhatni már nyugdíjas korba lépő csapat pénteken és szombaton összesen három előadással kedveskedik a néptánc kedvelőinek, akikből akadt bőven, hiszen a Bartók színházban tartott eseményekre már jó előre elfogyott minden jegy. Jelenleg a Munkásművelődési Központ égisze alatt működik az egyesület, amit a hatvanadik évforduló óta Szőke Genovéva és Suplicz Mihály igazgat. Utóbbi az ünnepi hétvége kapcsán elmondta, a produkciók a jubileum jegyében születtek és minden csoport vadonatúj koreográfiát mutat be. Az első előadás pénteken délután négy órakor kezdődött „Táncban élünk” címmel és valamennyi gyermek és felnőtt csoport részt vett a jelenlegi tagok közül. Este hét órakor már a „Múltunk és jelenünk” kap rivaldafényt, ahol a felnőtt és az ifjúsági csoport mellett a régi táncosok műsorát is láthatták a nézők. A nosztalgia azonban a szombati napon csúcsosodik ki, délután háromkor ugyanis „Eltáncolt éveink” címmel az egykori és a jelenlegi táncosok közös műsorára kerül sor. A nagy öregek már nyár vége óta gyakoroltak és legalább heti egy-két alkalomra összegyűltek betanulni a koreográfiát, ami olyan volt számukra, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.

2. Galéria
Vasas Táncegyüttes
évforduló
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

A város legrégebbi kulturális közössége idén alakult hatvanötödik éve, ezt pedig két nap alatt három nagyszabású előadással ünnepli meg a közönséggel karöltve. Annak idején, egészen pontosan 1952-ben azért alakult meg a csoport, hogy tagjai a szokásos unalmas felvonulásokat színesebbé tegyék. De ahol sok tehetséges ember gyűlik össze ugyanazzal az érdeklődési körrel, ott nem kell sokáig várni, hogy magasabb célokat tűzzenek ki maguk elé.

Sándor Judit
Vasas 65 - Gála a Bartókban - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. dec. 15.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

DSTV: Vibók Ildikó volt a gyermekkönyvtár vendége

2024. már. 16.

Remek író-olvasó találkozónak adott otthont a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Vibók Ildikóval találkozhattak a látogatók – az író szakmáját tekintve biológus, rengeteg állatról gondoskodnak otthon a férjével. Hangkép.
 
Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban

2024. már. 11.

Különleges történelmi (és dokumentumfilmes) csemegével találkozhatnak az érdeklődők a József Attila Könyvtárban: a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életművével foglalkozó filmet szerdán délután vetítik, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.

DSTV: adonyi egyesület a múzeumban

DSTV: adonyi egyesület a múzeumban

2024. már. 11.

Településtörténeti szempontból is valódi kincseket rejt az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény gyűjtőterületéhez tartozó Adonyból a Vetus Salina Kulturális Egyesület tagjai ismerkedhettek az adonyi leletekkel a napokban. Hangkép.
 
70 éves a Móricz – komoly jubileumi együttműködésre, minifesztiválra is készülnek

70 éves a Móricz – komoly jubileumi együttműködésre, minifesztiválra is készülnek

2024. már. 10.

Nem mindennapi együttműködésre készül a Móricz Zsigmond Általános Iskola, valamint a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): a Móricz jubileumi évének egyik meghatározó eseménysora lesz az a minifesztivál, amelynek az ICA-D ad otthont május derekán.

DSTV: Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János emléke a könyvtárban

DSTV: Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János emléke a könyvtárban

2024. már. 10.

Különleges kollekcióról tudósít a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban olvasópontot alakítottak ki, amely településünk történetének két jeles személyisége, Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János életét és életművét mutatja be. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: fél év a mérlegen

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: fél év a mérlegen

2024. már. 09.

Új helyen, de a régi lendülettel folytatódott a KineDok új évada kínálatának bemutatása – az alábbiakban némi kitekintéssel az elmúlt fél év mérlege következik, meg egy fontos tényező kiemelése.

DSTV: bronzkori kincsek nyomában

DSTV: bronzkori kincsek nyomában

2024. már. 08.

A bronzkorba repíti vissza az érdeklődőket az Intercisa Múzeum műtárgyait bemutató sorozat újabb epizódja, derül ki a DSTV összeállításából. Dr. Keszi Tamás régész aranyból és bronzból készült hajkarikák történetét eleveníti fel – és persze mesél a kincsek hátteréről is. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő