Dunaújváros Hetilap

Jobbik sajtótájékoztató

doszerk - 2017. december 14. 21:50

Meddig még? címmel sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője csütörtökön a párt irodájában.

Pintér Tamás a demokrácia eltiprásának nevezte, hogy az Állami Számvevőszék 660 millió forintra büntette a Jobbikot. Szerinte ebből az szűrhető le, hogy a kormányzó pártoknak nem tetszettek a Jobbik köztéri plakátjain megfogalmazott kijelentések, és ezért sújtották őket ekkora bírsággal. (Az Állami Számvevőszék arról tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt a számvevőszék felhívásától számított tizenöt napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek - MTI.) A bírság kapcsán a párt demonstrációt szervez pénteken délután a fővárosban. Pintér Tamás arról is szólt, hogy a polgármester a novemberi közgyűlésen már nem tartotta méltónak a Quimby zenekart a Dunaújvárosért Díjra, melyből ő arra következtet, hogy a városvezetés így inti fegyelemre azokat, akik nem a Fidesz kedve szerint cselekszenek. A jobbikos képviselő a szólásszabadság megtiprásának tartja a csütörtöki közgyűlés azon döntését, hogy jövő márciusban nem tartanak ülést.

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2025. nov. 11.

Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!