Komoly erősítés a Gorilláknál!
Az amerikai Bryan McCullough személyében megvan a Dunaújváros Gorillaz csapatának első légiós igazolása a Hungarian Football League 2018-as szezonjára.
Jól szerepelt bemutatkozó évében a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata a Ratio Media Hungarian Football League (HFL) küzdelmeiben, s ugyan végül nem jutott be a rájátszásba, remek mérkőzésekkel örvendeztette meg a sportág helyi kedvelőit. A dunaújvárosiak jövőre még előrébb szeretnének lépni, nem titkoltan a döntőbe jutást tűzték ki maguk elő, ám ehhez muszáj lesz megerősíteni játékoskeretüket.
Kép: DO-archív
Ehhez az első lépést már most megtették a Gorillák, akik közösségi oldalukon jelentették be, hogy az amerikai Bryan McCullough a következő szezonban a dunaújvárosi csapatot erősíti majd. A támadó- és védőfalban is bevethető, 183 cm-es és 120 kg-s játékos februárban csatlakozik a Dunaújváros Gorillaz együtteséhez, addig az alábbi linken tekinthetik meg eddigi pályafutása legszebb jeleneteit csapatunk drukkerei.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.
Idegenben szerepel a DFC
2025. okt. 18.
A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.








