Ma ül össze utoljára az Országgyűlés
Az Országgyűlés várhatóan ma ül össze utoljára ebben az évben. A képviselők kivételes eljárásban előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják a kormánypártoknak a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozatát.
Az ülésnap reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, utána kezdődik összevont vita arról az indítványról, amely egyebek mellett kimondaná, az Országgyűlés elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyar emberek népszavazáson kinyilvánított akaratát a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról.
A parlament a vita után szavaz is a Fidesz-KDNP javaslatáról, hasonlóan 29 másik előterjesztéshez. A Ház a határozathozatalok alatt elfogadhatja például az igazságszolgáltatás vezetőinek elmúlt évről szóló beszámolóit. Szintén szavaznak arról az indítványról, amely illetékmentessé tenné a fiatalok "B" kategóriás jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatást. Döntés várható még a kormány legfrissebb oktatási, egészségügyi, pénzügyi és mezőgazdasági témájú módosító, pontosító javaslatairól is. Az Országgyűlés idei utolsó ülése a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló törvényjavaslat általános vitájával ér véget.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.