Nagy örömmel fogadták a polgármestert
Újabb négy dunaújvárosi nyugdíjast látogatott meg otthonában Cserna Gábor polgármester, hogy az idősek iránti tisztelet, megbecsülés jelül ajándékkosárral és emléklappal kedveskedjen számukra.
A héten először Kiffovics Magdolnához látogatott el a polgármester, majd Kiss Mihálynét köszöntötte, aki jövőre tölti be a kilencvenedik születésnapját. A hölgy úgy fogalmazott, nagy öröm és megtiszteltetés számára a látogatás, hiszen még személyesen nem találkozott a polgármesterrel. Mint azt elmesélte, szekszárdi a családja, ő is onnan érkezett Dunaújvárosba 1958-ban. Férje mozdonyvezető volt, ide vezérelték akkoriban. Eredetileg három évre szólt a munka, ám itt maradtak. A szépkorú arról is beszélt, hogy sokszor lett volna alkalma visszamenni Szekszárdra, de nem tette, megszerette a várost.
Szerdán elsőként Hegyesi Imrét köszöntötte fel a polgármester. Imre bácsi szívesen beszélt arról a hivatali delegációnak, hogyan is készülnek a karácsonyra. A hetven esztendős szépkorú Dunaföldvárról költözött városunkba családjával 1954-ben. Büszkén mutatta kis unokája fényképét is, aki a DPASE U11-es csapatában játszik.
Cserna Gábor ezen a napon Fekete Györgyhöz is ellátogatott, aki szintén örömmel és meghatódva fogadta a polgármester köszöntését.
A rovat további hírei: Közélet
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.









