Dunaújváros Hetilap

Több mint 2,3 millió kitöltött kérdőív

doszerk - 2017. december 5. 16:20

Minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le az előző héten, minden korábbi részvételi rekord megdőlt - mondta a kormányszóvivő a postától származó végleges adatokra hivatkozva kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán kifejtette, a meghosszabbított határidőig 2 332 755 kérdőív érkezett vissza, amelyek közül 2 154 264-et nyomtatott formában, további 178 491-et pedig az interneten töltöttek ki a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción.

A kormányszóvivő ismételten köszönetet mondott a konzultáció minden részvevőjének, továbbá hangsúlyozta, a részvételi számok is azt tükrözik, hogy a konzultáció olyan nemzeti ügyről szólt, amely a jövőben is meghatározza Magyarország és az Európai Unió sorsát. Olyan kérdésekről, amelyek nemcsak magához a Soros-tervhez kapcsolódnak, hanem általában a bevándorláshoz és az illegális migrációhoz - tette hozzá Kovács Zoltán, aki egyúttal azt is közölte, hogy a kérdőívek tartalmi feldolgozása a következő napokban szintén befejeződhet.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Csőtörés az Apáczai elején

Csőtörés az Apáczai elején

2024. okt. 12.

Aki az Apáczai felé jár, az jó néhány napja egy hatalmas földkupacot lát és körülötte sürgő-forgó embereket. És igen, ismét egy csőtörés, ami megint elsősorban a DVG Zrt-nek okoz fejfájást.

Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány

Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány

2024. okt. 12.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8104 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 405 ezer 200 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Spartan Cheerleading Sportegyesület részesült.

A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)

A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)

2024. okt. 11.

A fontos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni. És lehet, sőt, biztos, hogy már óvodás korban el kell mondani, megmutatni, jó példával elől járni, hogy mi fontos, mire kell figyelni annak érdekében, hogy legyen majd holnap, de leginkább holnapután.

Újra nyitva a kemping

Újra nyitva a kemping

2024. okt. 11.

A dunai árhullám elsősorban és leginkább a Szalki-szigetet érintette, olyannyira, hogy teljesen ellepte a víz. A víz elvonulta és helyreállítási munkálatok elvégzése után elmondhatjuk, hogy anyagi kár nem keletkezett, csak előtte kellett sokat dolgozni, meg utána. De a lényeg: kinyitott a kemping!

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

2024. okt. 11.

Hétfőn hivatalosan is lezárult a 2019-2024-es önkormányzati ciklus és újabb öt év kezdődött a helyi politikában. A polgármester és a képviselők esküt tettek, és ezzel kezdetét vette a 2024-2029-es időszak. Persze a június 9-ei választások eredményeit figyelembe véve mondhatnánk azt is, hogy nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. Exkluzív interjú Pintér Tamás polgármesterrel.

Személyi kérdések a rendkívüli közgyűlésen

Személyi kérdések a rendkívüli közgyűlésen

2024. okt. 10.

Hétfőn megalakult városunk újonnan választott közgyűlése, és csütörtökön máris rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester. A rendkívüli ülésen megválasztották a bizottságok elnökeit és tagjait, a közgyűlés tanácsnokait, továbbá más határidős napirendekről is tárgyalt a testület.

Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat

Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat

2024. okt. 10.

Folytatta az elmúlt évek szép hagyományát, ünnepi koncertre várta a szépkorúakat és kísérőiket a város önkormányzata az idősek világnapja alkalmából.