Dunaújváros Hetilap

Másfél milliárd forintból szépül tovább a sziget és újul meg a Vidámpark

Brousil Csaba - 2017. december 28. 14:31

Cserna Gábor polgármester sajtótájékoztatót tartott a Szalki-sziget és az egykori Vidámpark 2018-as fejlesztésével kapcsolatban a Városháza Dísztermében. A felújítási munkálatok mindkét területen elkezdődnek jövő év tavaszán.

Cserna Gábor elmondta, hogy a Szalki-sziget és a régi Vidámpark fejlesztésével kapcsolatban december 22-én megérkezett az önkormányzathoz Kósa Lajos, a Modern Városok Program koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter levele, melyben a felújítási program támogatói határozatának aláírásáról tájékoztatta az önkormányzatot. Ennek értelmében 2018-ban a Modern Városok Program keretén belül a város 435 millió forint támogatást kap a Szalki-sziget és 415 millió forintot a Vidámpark fejlesztésére.

 

Fotó:Ónodi Zoltán

Előbbi esetében a teljes megvalósítási költség meghaladja az 1159 millió forintot, melyből idén előlegként 724 milliót már megkapott az önkormányzat, míg a Vidámpark esetében a teljes összeg 439 millió forint, melyből idén 24 millió forintot már átutaltak a városnak. Az előlegek a fejlesztések előkészületeit és a kivitelezési költségek egy részét tartalmazták, míg a 2018-ban folyósítandó pénzeket a kivitelezésre kell fordítania a városnak. A sajtótájékoztatón a polgármester részletesen ismertette a két terület fejlesztési lépéseit.

Szalki-sziget

A sziget ma is méltán népszerű közösségi tér, gondoljunk csak az itt üzemelő szauna parkra, az évről évre itt megrendezett Rockmaratonra, a különböző városi ünnepi rendezvényekre, a halászléfőző versenyre, vagy akár a strandröplabda bajnokság bajnoki fordulójának lebonyolítására, nem beszélve a szabadstrandi fürdőzésről. A fejlesztés célja, ahogy a polgármester elmondta, egy olyan turisztikai és közösségi attrakció kialakítása, mely a város lakosságának folyamatosan biztosít teret a tömegsportra, az aktív pihenésre, a családi vízi sportok űzésére és a nyári kikapcsolódás számára, és az önkormányzatnak lehetőséget ad kültéri, jellemzően kulturális, családi- és sportrendezvények lebonyolítására. A fejlesztés során teljesen felújítják a REMIX épületét, mely így újra megnyílik majd a strand és a zöld területek felé egyaránt és vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató feladatokat lát el a jövőben. A vizesblokkok teljes felújítására is sor kerül majd.

A szabadtéri színpad marad a jelenlegi helyén, de teljesen felújítják, villamoshálózatát korszerűsítik, így lehetőség nyílik majd nagyobb szabású könnyűzenei koncertek lebonyolítására is. A fejlesztés keretén belül új mobillelátós sportpályákat is építenek majd, újra lesz lehetőség teniszezésre a szigeten. Továbbá egy régi lakossági igény is megvalósul: 2,2 kilométer hosszan futópálya épül a Szalkin, mely a Duna-parton vezet majd végig, megmutatva az azt használóknak a sziget természeti szépségeit. A futópálya környezetében sportcélú kültéri eszközök, és pihenőhelyek kialakítása révén „felnőtt játszóteret” alakítanak ki, ahol különböző szabadtéri testépítő sporteszköz kerülnek majd elhelyezésre, a terület zöldövezetében. Ezeken kívül egy turisztikai célú kikötő fejlesztés is tervben van a kemping keleti területén.

Vidámpark

A Vidámpark fejlesztés során részben újraélesztik a park mára elveszett funkcióit - például kalandpark kialakításával és labdarúgó edzőpályák valamint teniszpályák kiépítésével erősítik a terület sportos vonalát. A jelenleg rossz állapotban lévő kiszolgáló- és irodaépületeket felújítják és felhúznak egy teljesen új, kétszintes beléptető épületet is. Ebben fedett terasz áll majd a vendégek rendelkezésére, továbbá kiállítótér és vendégtér szolgálja a kikapcsolódni vágyók kényelmét. A hajdani szabadtéri színpadot itt is felújítják, mely így újra alkalmas lenne könnyűzenei koncertek és nagyobb szabású kulturális rendezvények lebonyolítására.

Ilyen volt régen

Létesítenek majd egy Kalandparkot is, melynek a régi Elvarázsolt Kastély lenne a kiindulópontja, amit szintén felújítanak. A régi horgászmedencét is renoválják, köré pedig korszerű játszótér épül jövőre.

Így néz majd ki jövőre

A polgármester a tájékoztató végén elmondta, hogy a tényleges kivitelezési munkálatok az időjárás függvényében akár már 2018 kora tavaszán elkezdődhetnek és mivel az erre szánt összegek a 2018-as költségvetésbe kerültek beépítésre, így a munkálatok várhatóan még a jövő évben be is fejeződnek.

A rovat további hírei: Közélet

Megemelt támogatás érkezik decemberben

Megemelt támogatás érkezik decemberben

2024. nov. 14.

Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.

Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"

Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"

2024. nov. 14.

Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.

Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben

Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben

2024. nov. 14.

Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.

Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek

Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek

2024. nov. 14.

Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.

A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei

A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei

2024. nov. 14.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!  

Sikerrel célba ért a jótékonysági akció

Sikerrel célba ért a jótékonysági akció

2024. nov. 13.

Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
 

A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat

A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat

2024. nov. 12.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.