Dolgozz, macska, mert megverődöl! Fiamat fenyegettem így, látván, hogy minden sürgetőbb neki, mintsem hogy a vizsgájára készüljön. Csak kajlán vigyorgott. Persze kiskorában is ritkán „verődött”, most meg, egyetemistaként… jól néznénk ki! De hogy miféle macska, akinek dolgoznia kellene, módfelett érdekelte, mintha nem emlékezne rá, pedig sokszor elolvastatta esti meseként.
Fölidéztem hát a macskakalandot, amennyire emlékeztem rá az Illyés Gyula-féle „Hetvenhétből”. A népmesetár rest macskáról szóló fejezetének lényege: egy legény gazdag, de lusta lányt vesz feleségül. Megfogadja, bármi történjék, sosem emel rá kezet. Élnek, éldegélnek. A szorgalmas ifjú férj végzi a dolgát, ám a menyecske csak házról házra jár, mindenkivel trécsel, pletykálkodik. Az ura béketűrő. De egyszer betelik a pohár. Reggel, mielőtt nekiindul, szólítja a macskát. Megparancsolom neked – mondja –, hogy míg odaleszek, a házat kitakarítsd, készíts ebédet, elvégezz mindent, amit kell. Ha nem, megverlek úgy, hogy egy életre megemlegeted. A macska bámul, aztán a beszéd végén az oldalára fordul, és szunyókál tovább.
Megbolondult az uram – gondolja az ifiasszony. De biztos, ami biztos, inti a macskát: dolgozz, mert jaj neked! Aztán megy szomszédolni. Hazaérve csak kihűlt tűzhelyet talál, munkának semmi nyoma. Ismét mondja: dolgozz, macska, mert megverődöl – de minden hiába. Aztán hazaér a ház ura, s látja, minden úszik. Fogja a macskát, a felesége hátára köti, s addig veri, amíg az asszony sírva könyörög, fogadkozik, hogy megembereli magát.
Levonnám a tanulságot a szavatartó férjről, aki sosem verte meg az asszonyát, csupán a macskát, de úgy, hogy az asszonynak minden ütés még jobban fájt, és végül mintafeleség lett, de az én jó nagyfiam csak röhög, a végén magam is ugyanígy, persze, hisz’ egy húszévesnek csak mosolyogtató tanmese ez. Ám a lényege, az nem.
Elkezdtünk egy új évet, ki fogadkozással, ki anélkül. De mindenki várakozással. Magam is. És alig vettem észre, hogy már két hét elszaladt, hátrapillantok, mi hasznot hajtott az elmúlt idő, s nem sokra jutok. Mit tudok fölmutatni a rutin tennivalókon kívül? Mi az, ami érvényes lesz holnap is, amit maradandóként hátrahagyok… – de nem rágódom tovább, pláne egy ígéretes hétvége előtt, amikor pótolhatok még sok mindent. És a legjobb ma kezdeni.
Az ám, a ’ma’: az informatikusok közkeletű szavával ez a jövő múltja, holnapra már meghaladott lesz minden. Ebből a mai napból is csak némi forgácsok jutnak másnapra, kerek egészként ritkán marad meg belőle: csak az, ami a jövőnek szól.
Sokat látott orvos ismerősöm, a legnehezebb terepen dolgozó kiváló doktor jeles évfordulóhoz ért. Amikor barátai köszöntötték, ő élete tanulságát adta viszonzásképp. Ezt mondta: „Nincs holnap. Csináld meg ma! Értsd meg, nincs holnap.” Mindenki megkövült. Ő, aki azért küzd, hogy betegei másnap is kijussanak a napfényre, tagadja az esélyt?
Jaj, dehogy! Csupán egy fontos axiómát fogalmazott meg: a feladat, amit ma nem végzel el, holnapra a múlt. Veled együtt.
