Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt kértek rendőri segítséget tegnap a Hajnal utcában. A rendelkezésre álló adatok alapján egy huszonhárom éves autós nem adott elsőbbséget és elsodort egy bisiklist. A kerékpárt hajtó helyi férfi a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset bekövetkezésének körülményeit.
Biciklist gázoltak a Hajnal utcában
A rovat további hírei: Sziréna
Majdnem sikerült meglovasítania
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást K. Róbert ellen.
Tűz a nappaliban
Panellakásban keletkezett tűz tegnap Dunaújvárosban. A Fáklya utcai társasház földszinti lakásának nappalijában az ülőgarnitúra mögötti konnektor zárlatos lett és kigyulladt.
Elkapták a körözött tolvajt
A Papírgyári úton igazoltattak a rendőrök tegnap egy 37 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt a körözését rendelte el. Az egyenruhások a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a folyamatban lévő ügyében gyanúsítottként hallgatták ki.
Halálos baleset Dunaföldváron
Fának csapódott egy autó Dunaföldváron szerda reggel, a jármű vezetője meghalt - közölte a rendőrség. A Tolna megyei baleset a Bölcske felé vezető úton történt. A helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályán haladt a forgalom.
Kiderült ki volt a hunyó a gázolásnál
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 73 éves előszállási lakos ellen.
Országos roadshow-t indít a BVOP
Hétfőn országos roadshow-t indít a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a fogvatartottak és a dolgozók mindennapjainak bemutatására - mondta Orosz Zoltán, a parancsnokság szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.
Fogdába került a tolvaj
A Szórád Márton úton igazoltattak a járőrök tegnap egy 27 éves férfit, akiről megállapították, hogy lopás miatt a Paksi Rendőrkapitányság körözését rendelte el. A járőrök a helyi lakost elfogták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd elzárás céljából fogdába vitték.

