Dunaújváros Hetilap

Csak egy kattintás az egész

doszerk - 2018. január 29. 8:25

Papírmentes, online ellenőrzési rendszert vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – mondta Tállai András az MTI-nek. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára közölte: a rendszer bevezetésével az ellenőrzésre kiválasztott adózónak az iratanyaggal nem kell felkeresnie az adóhivatalt, a szükséges dokumentumokat „egy kattintással” elküldheti.

Ugyanakkor az online ellenőrzés nem kötelező, csak egy lehetőség, amelyet az adóhivatal kínál az ügyfeleinek – tette hozzá. Mint elmondta: az a céljuk, hogy mindenki otthonról, kényelmesen intézhesse adóügyeit az interneten keresztül.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy idén több mint négymillió magánszemély helyett a NAV tölti ki az személyi jövedelemadó-bevallást, illetve a vállalkozóknak jövedéki adóbevallási-tervezetet is küld. A januártól elérhető online ellenőrzés pedig újabb lépés a teljes elektronikus ügyintézés felé vezető úton – fűzte hozzá. Arról is beszámolt, hogy a NAV már több online-ellenőrzést indított, és az elsőt három munkanap alatt le is zárta.

A kiutalás előtti ellenőrzésre kiválasztott vállalkozót a revizorok felhívták, és tájékoztatták arról, hogy az ellenőrzéshez szükséges iratokat elektronikusan is megküldheti. Az adózó élt a lehetőséggel, és elektronikusan küldte meg többek között az áfa-analitikát, a számlákat és a bankszámla-kivonatokat – mondta az államtitkár. Az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozó személyesen nem találkozott a revizorokkal, és a megbízólevél tárhelyére érkezésétől számított három munkanapon belül már az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvet olvashatta – tette hozzá.

Megjegyezte: az online-ellenőrzés az adminisztrációcsökkentés mellett jelentős megtakarítást is eredményez, hiszen az ellenőrzéshez szükséges iratokat nem kell fénymásolni, megspórolható a posta- és szállítási költség, továbbá a papír-megtakarítás miatt környezetvédelmi szempontból is hasznos. Az online-ellenőrzést bárki választhatja, aki rendelkezik elektronikus aláírással – közölte Tállai András.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

2025. aug. 26.

Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

2025. aug. 25.

Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

2025. aug. 24.

A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.

DSTV: komoly segítség az álláskereséshez

DSTV: komoly segítség az álláskereséshez

2025. aug. 24.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.

 

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.