Megújul a diákváros

Brousil Csaba - 2018. január 9. 17:00

Szilágyiné Németh Sarolta, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ vezetője sajtótájékoztató keretében értékelte a tankerület elmúlt évi munkáját és eredményeit kedden a Széchenyi István Gimnáziumban. Működés, tehetséggondozás, pályázatok, felújítások.

Szilágyiné Németh Sarolta a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Dunaújvárosi Tankerületi Központ (DTK), mint önálló költségvetési szerv még 2016 novemberében jött létre és 2017 január elsejétől, mint fenntartó és működtető látja el feladatát az állami köznevelési intézményekben Fejér megye keleti és déli részén. A DTK által fenntartott harmincöt köznevelési intézmény tizenkét tagintézménnyel, összesen hatvanegy telephelyen működik, és két főosztályra tagolódik. Az egyik a Gazdálkodási, Üzemeltetési és Pályázati Főosztály, míg a másik a Köznevelési, Jogi és Humánpolitikai Főosztály. Munkájuk során arra törekednek, hogy biztosítsák a partneri viszonyt az intézményekkel, megteremtsék a stabilitást és biztosítsák az oktatás biztonságos működésének feltételeit. A tankerületi vezető elmondta, hogy a 2017/2018-as tanévben az 1. és a 9. osztályba összesen 1332 tanuló felvételére került sor és ezzel kialakult a DTK intézményeiben tanuló diákok összlétszáma. A 2017. októberében készült létszámstatisztika alapján a DTK intézményeiben összesen 11242 tanuló kezdte meg a tanulmányait. Általános iskolában 9812-en, gimnáziumban 1095-en, gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben 330-an tanulnak. A DTK intézményeiben 1614 fő dolgozik közalkalmazottként, ebből 1243-an pedagógusok.

A kis statisztikából jól látszik, hogy a tankerület egy szinte egy kisebb diákváros felett diszponál és segíti annak működését. Szilágyiné Német Sarolta kiemelte, hogy a 2018-as évben 7,9 milliárd forint áll a rendelkezésükre, hogy működtessék az intézményeiket, melyek 196 ezer négyzetméternyi beépített területen működnek, így a költségvetésükből a közalkalmazottak bérezésén és a járulékok befizetésén túl dologi kiadásokkal is kell számolniuk, melyekbe beletartoznak a szükséges felújítási munkálatok is. Mint mondta a tankerület 2017 nyarán tizenöt millió forintot fordított karbantartási munkálatokra, úgy, mint vakolati hibák javítása, festés, mázolás és villamossági munkák. Ugyanakkor kiemelte, hogy 2018 tavaszáig újabb 120 millió forintot szánnak felújítási munkálatokra. Ebből asz összegből oldják meg majd a dunaújvárosi Arany iskola beázási problémáit és a lépcső felújítását, továbbá a Széchenyi István Gimnázium tetőszigetelését és Móricz iskola tetőtéri részében a lambéria cseréjét is.

Ódorné Müller Mariann, a házigazda Széchenyi Gimnázium igazgatónője kiemelte, hogy azért is fontos és nélkülözhetetlen a fenntartó DTK munkája, mert nagy hangsúlyt fordít a tehetséggondozásra. Mint mondta a tagintézményekben több tehetségpont is működik – ilyen a gimi is – ahol a tanórákon kívül is igyekeznek minden lehetőt megtenni a tehetséges diákok támogatására. Házi, városi és országos versenyekre készítik fel őket, hogy ezzel is csiszolják tudásukat. Ezeknek a versenyeknek a lebonyolításához és az eköré épülő szakkörök, művészeti körök megszervezéséhez nélkülözhetetlen a fenntartó segítsége. Az igazgatónő kiemelte, hogy a kompetenciatesztek során pontosan mérhető az iskola által hozzáadott érték és tudás, ami a Széchenyi esetében magas, csakúgy, mint a felvételi arányszám is a továbbtanulók esetében.

A tankerületi vezető azt is elmondta, hogy a DTK húsz pályázatot nyújtott be az elmúlt évben összesen hárommilliárd forint értékben. Tizenegy infrastrukturális pályázatot el is nyertek, melyek támogatási összege több, mint kétmilliárd forint. Ebből a pénzből új épületegységeket építenek majd fel, tornatermeket építenek és korszerűsítenek, energetikai felújításokat végeznek és nyílászárókat cserélnek majd az érintett intézményekben, telephelyeken. (Cece, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr, Baracska, Ercsi, Martonvásár, Mezőfalva, Nagyvenyim, Sárkeresztúr, Sárszentmiklós, Vál)

A tankerület vezetője bízik benne, hogy a 2018-as évben is a ugyanolyan színvonalon tudják majd folytatni a megkezdett munkát, mint tavaly, hogy mind a diákok, mind a szülők elégedettek legyenek az oktatási munka minőségével.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: új igazgató a Móriczban

DSTV: új igazgató a Móriczban

2023. aug. 08.

Az alaphírt már megírtuk, most itt a DSTV összegzése: Szigethy Adrienn lett az ének-zenei tagozatos általános iskola igazgatója – az intézmény közösségi tradícióiról, terveiről és az igazgatói szerepvállalásról kérdeztük. Hangkép.
 

DSTV: közel ötven éve a pályán

DSTV: közel ötven éve a pályán

2023. júl. 27.

Csaknem fél évszázados pályát mutat be a DSTV sorozatának új összegzése. A stáb a Gárdonyi iskolában kereste fel Buruncz Mártát, aki 48 éve tanít, több mint négy évtizedet töltött a Gárdonyiban – és máig a gyerekek között érzi legjobban magát. Hangkép.

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

2023. júl. 13.

Új sorozatot kezdett a DSTV a pedagógus életpályák bemutatására. Az első felvonásban a Vasvári Pál Általános Iskola volt a célállomás, ahol a 41 éve pedagógusként dolgozó Arnold Erika mesélt a pálya szépségeiről és különleges kihívásairól. Hangkép.

Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként

Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként

2023. jún. 28.

A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés. 

DSTV: tanévzáró a Móriczban

DSTV: tanévzáró a Móriczban

2023. jún. 27.

Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
 

DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban

DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban

2023. jún. 01.

Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.

DSTV: túl az érettségi első körén

DSTV: túl az érettségi első körén

2023. máj. 13.

Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.