Dunaújváros Hetilap

Idén tízmilliárd jut bölcsődei fejlesztésekre

doszerk - 2018. január 24. 7:56

Idén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a közép-magyarországi régiót érinti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin felidézte: a bölcsődei rendszer átalakításának célja, hogy minél több férőhelyet, lehetőséget és nagyobb rugalmasságot biztosítson a 3 év alatti gyermeket nevelő szülők számára. Hozzátette: a megújult rendszerben négy típusú, hagyományos, mini, családi és munkahelyi bölcsőde közül lehet választani.

Az elmúlt években 117 milliárd forintot irányoztak elő bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, illetve megújítására – ismertette. Az összeg elsősorban fejlesztési, másodsorban központi költségvetési forrás volt, ezzel az új bölcsődei férőhelyek száma közelít az ötezerhez, a fejlesztetteké pedig 11 ezer felé tart. Új óvodai férőhelyek esetében háromezer felett jár a szám, megújultak esetében pedig 57 ezernél – jegyezte meg Novák Katalin.

Kitért arra is, hogy az új szabályozás szerint már nemcsak a 10 ezer lakos feletti településeken kell biztosítani a bölcsődei ellátást, hanem minden olyan településen, ahol legalább negyven, 3 év alatti gyermek van, vagy öt olyan gyermek, akiknek a szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Ezt az ellátást az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk – tette hozzá.

Novák Katalin kiemelte: a fejlesztéseknek köszönhetően egyre több az olyan település, ahol újonnan tudnak bölcsődei ellátást biztosítani, azaz ahol korábban egyáltalán nem volt ilyen.

A 117 milliárd forintnyi forrás 85 százaléka már lekötött, 93 milliárd forintnak pedig már ismert a helye – számolt be az államtitkár, aki a következő időszakról szólva elmondta, hogy idén a tervek szerint 10 milliárd forintot fordítanak fejlesztési és központi költségvetési forrásokból bölcsődei fejlesztésekre. Ezt döntően új férőhelyek létrehozására költik, és kiemelten koncentrálnak a közép-magyarországi régióra – mondta.

Fotó:MTI

Az államtitkár beszélt arról is, hogy reményeik szerint a családok is érzékelik, hogy érdemi segítséget tudnak kapni ezen a területen. Novák Katalin az MTI-nek elmondta, hogy 2010-ben mintegy 34 ezer férőhely volt a 3 éven aluli gyermekek elhelyezésére, a KSH 2017. évi előzetes adatai alapján a 3 éven aluli gyermekek mintegy 17 százaléka tudta már igénybe venni a napközbeni ellátás valamely formáját, valamivel több mint 47 ezer férőhellyel. Ez a szám a további uniós és hazai forrásoknak köszönhetően tovább fog emelkedni – tette hozzá.

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy 2018-tól átalakult a bölcsődei rendszer finanszírozása is. A hagyományos és a mini bölcsődék esetében a korábbi, normatív alapú finanszírozást felváltotta a feladatalapú. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok a bérek és járulékok és az üzemeltetés költségeit nagy részben le tudják hívni a központi költségvetésből – mutatott rá. Hozzátette: a szolgáltatásjellegű bölcsődéknél, így a családi és a munkahelyi bölcsődéknél jelentősen javult a normatív támogatás, egy gyermekre vonatkozóan a korábbiakhoz képest 20 százalékkal növekedett 2018-ban.

A miniszteri biztos a munkahelyi bölcsődeiférőhely-teremtésről szóló pályázatra is felhívta a figyelmet. Jelezte: januárban átalakult a felhívás, aminek következtében a munkáltatók, foglalkoztatók már együtt tudnak működni bölcsődék működtetéséhez értő szakmai szervezetekkel, és velük konzorciumban tudnak pályázni.

Verseghi-Nagy Miklós szentendrei polgármester kiemelte: növekszik a gyermekek száma a városban, az önkormányzati intézmények mellett az alapítványi és az egyházi fenntartásúak is fontos szerepet töltenek be az ellátásban.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

2025. jún. 20.

A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

2025. jún. 19.

Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.