Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai 2018-ban

Közélet
pénzügy
Varga Mihály
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2018. jan. 02., 15:16

A tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátásokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság a nemzetgazdasági miniszter szerint, Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy 2017-ben a gazdaság éves növekedési üteme 4,1 százalékos volt, idén pedig 4,3 százalékos lehet.

A miniszter a tavalyi növekedés egyik legfontosabb hajtóerejének a beruházások több mint 20 százalékos bővülését nevezte, ebben jelentős szerepe volt a lakásépítési programnak, amelyet 2015 végén fogadott el a kormány - mondta. Eddig 63 500 igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 177 milliárd forintot helyeztek ki a lakásépítési program keretében - emelte ki. Varga Mihály felidézte, hogy a fogyasztás több mint 5 százalékkal nőtt tavaly. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy ez a növekedési ütem 2018-ban is megmarad. Az infláció mértéke 3 százalék körül alakul idén, továbbra is mérsékelt lesz az árdrágulás üteme - hangsúlyozta. A miniszter kiemelte azt is, hogy a gazdasági növekedéshez a turizmus is jelentős mértékben hozzájárult tavaly.

Varga Mihály elmondta, hogy az államadósság mértéke tavaly is csökkent. Míg 2016 végén az uniós módszertan szerint 76 százalék volt az államadósság aránya, 2017 végén az előzetes adatok szerint 74,5 százalék - ismertette. Kitért arra is, hogy az államháztartási hiány mértéke várhatóan 2 százalék körül alakul a 2017-re tervezett 2,4 százalék helyett. A miniszter hangsúlyozta, hogy 2018-ban nem változtatnak a pénzügyi politikán, a választási év ellenére sem. A nemzetgazdasági tárca vezetője kiemelte, hogy több mint 4,4 millió embernek van munkája Magyarországon, míg 2010-ben 3,7 millió ember dolgozott. Folytatják a hatéves bérmegállapodás keretében megkezdett lépéseket, idén tovább nőnek a bérek és csökkennek az adók - közölte. Emlékeztetett arra, hogy Európa legalacsonyabb társasági adóját vezette be tavaly a magyar kormány, 9 százalékos az adókulcs mértéke.

Kép: kormany.hu

Tovább csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, amely 2016-ban 27, 2017-ben 22 százalék volt, idén pedig 19,5 százalék; ezzel összesen 200 milliárd forint marad a vállalkozásoknál ebben az évben - jelezte. A kisvállalati adó (kiva) 14-ről 13 százalékra csökkent idén január 1-jén, az adónem hatálya alá tartozó 15 ezer vállalkozás ezzel mintegy 2 milliárd forintot takarít meg. A kisadózók tételes adója (kata) esetében a vállalkozások terheit csökkentő könnyítéseket vezettek be - tette hozzá. A miniszter kiemelte azt is, hogy bővülnek a fejlesztési adókedvezmények, az új kedvezményt új termékek, eljárások bevezetésénél lehet igénybe venni, ezzel is szeretnék erősíteni az innovációt a magyar gazdaságban. Folytatódik a munkahelyvédelmi program, amely bevezetése óta 590 milliárd forint járulékot hagyott a munkaadóknál - jelezte. Varga Mihály kitért arra, hogy január 1-jén 5 százalékra csökkent az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa a halhús, a sertéshús és az internetszolgáltatás esetében. A bérek emelkednek idén; a minimálbér a tavalyi 127 500 forintról 138 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 161 ezerről 180 500 forintra - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, 2017-ben 13 százalék fölött nőttek a bruttó átlagkeresetek, amelyek Varga Mihály várakozása szerint a hatéves bérmegállapodás eredményeképpen a következő években is jelentősen emelkedhetnek.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

A közösség diadala lett az újtelepi véradás

2026. jan. 19.

Mindent bevetett az immár hagyományos közösségi akció életben tartásáért a Városvédők Újtelepért Egyesület és a Magyar Vöröskereszt területi szervezete – a vége átütő siker: szombaton a célzott 40 fő helyett 56 önkéntes vállalta a csapolást!
 

„Boldogító igen!” – idén újra esküvő kiállítás csalogatott a Mondbach-kúriába (galériával)

2026. jan. 19.

A tavalyi nagy siker után ismét megszervezték az esküvő kiállítást - másodjára is remek hangulat és kiváló szakemberek várták a látogatókat. A kúria ismét fényesen bizonyította, hogy az esküvők ünnepi pompája bizony megfér a falai között. 

"... egy reménységre kaptatok elhívást is" – imahét, már mától

2026. jan. 19.

Folytatják az elmúlt esztendők nemes hagyományát, négy napon át tartó egyetemes imahétre várják a híveket a város templomaiban. A sorozat már ma délután kezdődik!

DSTV: MR berendezés Dunaújvárosban

2026. jan. 19.

A beszámolóval már jelentkeztünk hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ünnepélyes keretek között is átadták a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. Hangkép.
 

Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

2026. jan. 16.

Nem könnyű az általános iskolás gyerekek élete. Tanulnak, leckét írnak, sportolnak és edzésekre, szakkörökre járnak. Megesik, hogy ilyenkor néhány dolgot elfelejtenek – például cipőt, kabátot, pulóvert, pólót és zoknit hagynak az iskolában. 

Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

2026. jan. 16.

Nagyjából egy év telt el azóta, hogy Kálló Gergely a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselőjeként megkezdte munkáját Dunaújvárosban. Bár a politikai szerep nem volt ismeretlen számára, a helyi közélet ritmusa, a városi ügyek sokszínűsége és a mindennapos kapcsolattartás a lakossággal új hangsúlyokat adott munkájának.

DSTV: a szolidaritási adóról

2026. jan. 16.

A beszámoló már nagyot futott hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása a szolidaritási hozzájárulás kormányzati sarcáról. A lényeg: idén is jelentős szolidaritási adót kell fizetnie a városnak – tételesen 1 milliárd 588 millió forintot. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő