Dunaújváros Hetilap

Meghalt Kálmán András

doszerk - 2018. január 21. 14:31

Meghalt Kálmán András, Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője - közölte a párt vasárnap az MTI-vel. A volt városvezető 68 évesen, váratlanul hunyt el.

Kálmán András 1990-ben önkormányzati képviselő, 1994-ben pedig az MSZP dunaújvárosi regionális szervezetének elnöke lett. 1998-ban és 2002-ben választották meg országgyűlési képviselőnek.
Kálmán András 1999-ben, időközi polgármester-választáson nyerte el a polgármesteri tisztséget. 2002-ben és 2006-ban is ő lett a polgármester, szintén az MSZP színeiben. 2010-ben már nem indult a tisztségért, nyugdíjba vonult. A 2014-es önkormányzati választáson az MSZP, a DK és az Együtt közös önkormányzati képviselőjelöltje volt, de nem került be a közgyűlésbe. (MTI)

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

2025. aug. 14.

Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

2025. aug. 13.

A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.

Elkészültek a murvázási feladatokkal

Elkészültek a murvázási feladatokkal

2025. aug. 13.

Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.