Meghalt Kálmán András
Meghalt Kálmán András, Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője - közölte a párt vasárnap az MTI-vel. A volt városvezető 68 évesen, váratlanul hunyt el.
Kálmán András 1990-ben önkormányzati képviselő, 1994-ben pedig az MSZP dunaújvárosi regionális szervezetének elnöke lett. 1998-ban és 2002-ben választották meg országgyűlési képviselőnek.
Kálmán András 1999-ben, időközi polgármester-választáson nyerte el a polgármesteri tisztséget. 2002-ben és 2006-ban is ő lett a polgármester, szintén az MSZP színeiben. 2010-ben már nem indult a tisztségért, nyugdíjba vonult. A 2014-es önkormányzati választáson az MSZP, a DK és az Együtt közös önkormányzati képviselőjelöltje volt, de nem került be a közgyűlésbe. (MTI)
A rovat további hírei: Közélet
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.