Rokonait akarta felgyújtani
Előzetes letartóztatásban várta a büntetőeljárás befejezését az a férfi, aki hozzátartozóit akarta felgyújtani Polgárdiban.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszély okozása, emberölési kísérlet, lopás, valamint magánlaksértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy polgárdi lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján az 54 éves férfi egy korábbi családi konfliktus miatt tavaly június 13-án nem sokkal éjfél előtt Polgárdiban, egy Jókai utcai ingatlan udvarán álló Suzukit, valamint a családi ház ablakait égésgyorsítóval lelocsolta, hogy a házban tartózkodó hozzátartozóit felgyújtsa. Ezek után az ingatlan egyik melléképületből eltulajdonított egy láncfűrészt. A férfi felgyújtotta a személygépjárművet, azonban további cselekményében az egyik szomszéd megzavarta, ezért elmenekült a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatása során tényfeltáró, beismerő vallomást tett.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben folytatott nyomozást a napokban lezárta és vádemelési javaslattal élt a Fejér Megyei Főügyészségnél.
Fotók: police.hu
A rovat további hírei: Sziréna
Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják
2025. máj. 18.
Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.
Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét
2025. máj. 14.
A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.
Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök
2025. máj. 13.
Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.
Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!
2025. ápr. 30.
Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!
Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét
2025. ápr. 29.
A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.
Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben
2025. ápr. 21.
A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.
DSTV: az internet sötét oldala
2025. ápr. 06.
Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.