Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Tormentor csak a Rockmaratonon

Molnár Emese - 2018. január 5. 8:15

A black metal kedvelők örömére a Rockmaraton fesztivál tartja magát korábbi jó szokásához – idén is egy teljes, tematikus napot szentel a műfajnak.

Mint azt a szervezők közölték, a legendás magyar black metal zenekar, a Tormentor tavaly ősszel jelentette be, hogy 2018-ben néhány fellépést vállal – az egyetlen hazai fesztiválkoncertjük a Rockmaraton színpadán lesz július 13-án. A teljes klasszikus felállás játszik majd, tehát Csihar Attila énekes, Szigeti Attila gitáros, Farkas György basszusgitáros és Machat Zsolt dobos, valamint Buday Tamás gitáros érkezik majd.  Ezen napon játszik a korábban bejelentett Carpathian Forest, a Sear Bliss, a Christian Epidemic és a Perihelion is, hogy valóban fekete legyen a péntek 13 júliusban.

A rovat további hírei: Kultúra

Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában

Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában

2025. máj. 16.

Rendhagyó kísérlet, rendhagyó időpont, rendhagyó repertoár – izgalmas koncerttel folytatja sorozatát a Zenélő Jakó Cukrászda. Figyelem, péntek helyett szombaton délután! 

Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

2025. máj. 16.

Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Gratulálunk a Bartók Kamaraszínház igazgatójának!

Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján

Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján

2025. máj. 15.

Öt zeneiskola növendékei adnak egymásnak randevút a Bartók Kamaraszínházban pénteken: a nem mindennapi zenei csemegét ígérő koncert csúcspontjának egy különleges szerzemény, gyermek-oratórium ősbemutatója ígérkezik.

Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire

Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire

2025. máj. 15.

Újra összeáll a legendás Cabaret Voltaire. Az évek óta inaktív sheffieldi indusztriális/posztpunk zenekar, amely első koncertjét éppen 50 éve, 1975 májusában adta, idén októberben lép ismét színpadra alakulása helyszínén, az észak-angliai városban.

Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!

Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!

2025. máj. 14.

Új kiállítással folytatódik a Rosti iskola tehetségeit felvonultató sorozat a Resti Bisztróban – a mai, sorrendben harmadik kiállításon önálló tárlattal Szalnyikova Dana Makszimovna mutatkozik be.

Több száz alkotás érkezik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra

Több száz alkotás érkezik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra

2025. máj. 13.

Negyvenöt országból több száz alkotás érkezik a csütörtöktől Veszprém nyolc különböző helyszínén zajló Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra - hangzott el az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában hétfőn.

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan

2025. máj. 12.

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.