A tél legkeményebb napjai jönnek?
A hétfői napsütéses idő után keddtől egészen péntekig újra az évszaknak megfelelő, télies idő várható. A dunántúli megyékben ráadásul szinte végig havazás várható, egyes térségekben 15-20 centiméternyi friss hó is hullhat egyes napokon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazással várhatóan érintett területeken valamennyi hóeltakarító eszközét készültségbe helyezte, a szükséges megelőző szórásokat már ma megkezdi, a következő napok beavatkozásait pedig megerősített irányító személyzettel látja el. Az autósokat arra kérik a szakemberek, hogy a következő napokban fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján keddtől-péntekig az ország Dunától nyugatra eső területein jelentős mennyiségű friss hó várható, kedden elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, szerdán pedig a teljes Dunántúlon, illetve a Duna-Tisza közén is. A jelenlegi előrejelzések alapján keleten és észak-keleten nem várható havazás, de főleg az éjszakai hőmérsékletek nulla fok alá süllyednek majd ezekben a térségekben is.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is valamennyi sószórásra és hóekézésre alkalmas gépjárművével elvégzi a szükséges preventív beavatkozásokat, vagyis, hogy megakadályozza leeső hó letapadását a burkolatra. A havazás előrehaladtával kerülhet sor a hóeltakarításra, amikor ekézhető vastagságot ért el a friss hó. A társaság a havazással érintett területeken a következő napokban is ütemezetten látja majd el ezen hóeltakarítási munkákat. Ez azt jelenti, hogy első körben a gyorsforgalmi- és főutakon avatkoznak be, majd ezt követik a mellékutak. Az egyes területekre előre beosztott munkagépek körülbelül 30-50 kilométernyi utat tudnak egy fordulókörrel bejárni, egy ilyen beavatkozás, függően a forgalom nagyságától és a beavatkozási igényektől, domborzattól, mintegy 2-5 órát vehet igénybe, amit bizonyos esetekben többször is meg kell ismételni. Főleg a magasabban fekvő dunántúli területeken több napon át is 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat, a társaság folyamatos munkavégzése mellett így időszakosan télies útviszonyok lehetnek majd egyes térségekben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért az irányító ügyeleti szolgálatot is megerősíti a várhatóan megnövekedő bevetésirányítási feladatok miatt. A november 10-től kezdődő téli üzemeltetési időszakban, egészen a mai napig egyébként összesen mintegy 161 ezer tonna útszóró sót és 1,16 millió liter kálcium-klorid oldatot használt fel a közútkezelő a síkosságmentesítési munkái során. A 2016-17-es teljes téli szezonhoz képest ez mintegy 45 százalékkal több anyagfelhasználást jelent.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri az autósokat, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és csak megfelelő mintázatú, profilmélységű téli gumikkal induljanak útnak és érdemes még az utazás előtt tájékozódniuk! A legfrissebb és leggyorsabb információt a társaság megyei diszpécsereitől és Útinform szolgálatának munkatársaitól szerezhetik be, továbbá minden telefonos elérhetőségük megtalálható a www.utinform.hu és a www.kozut.hu oldalon. Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők: http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.
A rovat további hírei: Mozaik
Mentes finomság, de nem az ízektől!
2024. nov. 04.
A hideg idő beköszöntével megnő a kedv arra, hogy az ember több időt töltsön a konyhában. Szerencsére ősszel is rengeteg szezonális zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre, hogy belőlük készítsünk valami egészséges, de ínycsiklandó finomságot.
Csípős hajnalok, napos napok egész héten át
2024. nov. 04.
Jobbára fátyolfelhő és napsütés jellemzi térségünk időjárását a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Közlekedők, figyelem: reggelente már csúszós pályával számolhatunk!
Halloweeni boszorkánykonyha
2024. nov. 04.
Bár a halloween némiképp megosztó ünnep, vitathatatlan, hogy egyre inkább életünk részévé válik. Ezen a napon kicsik és nagyok szívesen öltenek ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezt, és a hírekből is tudjuk, hogy gyakoriak a halloweeni jelmezes partik is. (X)
DSTV: erősevők versengése az MMK-ban
2024. nov. 03.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. Az MMK-ban rendezett Kézműves Kincsek Vására eseményét színezte az erősevők versenye a közelmúltban. Nagyon durva erőpróba volt, csak gyakorlottak próbálják utánuk csinálni! Hangkép.
A jól végzett munka megérdemelt jutalma
2024. nov. 02.
Rekordszámú résztvevővel rekordmennyiségű hulladékot szedtek össze a lelkes önkéntesek a szeptemberi takarítási világnapon. A szervezők és partnereik meglepetésekkel is készültek, a legeredményesebb intézmény nyereményekkel gazdagodott. Idén a Vasvári suli nebulói bizonyultak a legügyesebbnek – így őket illették az ajándékok.
DSTV: a templom épületéről
2024. nov. 02.
Az evangélikus templomvárakat, erődtemplomokat idézi a dunaújvárosi gyülekezet központja, derül ki a DSTV összegzéséből. Az épített örökség jeles emlékeit felvonultató sorozat epizódjában Stermeczki András evangélikus lelkész mutatta be az épületet. Hangkép.
Tömegvonzás, gazdag kínálat a bolhapiacon
2024. okt. 30.
Minden ígéretet beváltott a legutóbbi Csomagtartóvásár a piac területén, ahol a bolhapiac kincsvadászatának izgalmát a kézműves és termelői piac portékái egészítették ki. Egyre több látogatót vonz, szó szerint sokadalommá vált az esemény. És persze: folytatják!