Dunaújváros is szóba került
Két monostort építene Magyarországon a bécsi ortodox egyházközség. Ennek érdekében egyházi delegáció tett látogatást városunkban is.
Szabó Zsolt Róbert (aki januárban vehette át a Pro Cultura Intercisae díjat) szívügyének tekinti a pentelei hagyományok, örökségek ápolását. Egyik kutatómunkája a pentelei monostorhoz kapcsolódik, amelyről korábban már mesélt lapunknak: a korabeli feljegyzések alapján férfi szerzetesek lakták, majd apácazárdaként működött az első monostor Pentelén, amely az Árpád-kor legnagyobb szakrális komplexuma volt. Építészként még látványtervet is készített az egykoron a Szalki-sziget északi részén épült kolostor-együttesről. 2015-ben megalapította a Monostor Bizottságot, egyrészt a további kutatómunkák érdekében, és hogy egy emlékhelyet valósíthassanak meg a területen.
A bizottság pedig már két konferenciát is szervezett, amelyeken jelen volt többek között Szentirmai Róbert, az ortodox görög egyház beloianniszi parókusa is. Innen datálódik a kapcsolat, amely a mai napon egy másik ügy kapcsán összefonódott: a bécsi ortodox egyházközség két monostort építene Magyarországon, ennek érdekében keresik a helyszíneket hazánk számos pontján. Dunaújváros is szóba került, így a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusának küldöttsége, élén Arszeniosz Kardamákisz exarchával (érsekével) városunkban is látogatást tett. A Városházán Szepesi Attila, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester fogadta a delegációt, majd az evangélikus templomban folytatták a tanácskozást. Szabó Zsolt Róbert elmondta, ez még csak az első lépés volt a monostori helyszínek feltérképezésében, városunk a Pálhalmánál lévő, egykori Sigray-kúria területét javasolta.
A rovat további hírei: Kultúra
Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések
2025. ápr. 15.
Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.
Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában
2025. ápr. 15.
Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.
A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre
2025. ápr. 14.
Az idén 30 éves Morcheeba zenekar nyár után ősszel másodszor is fellép Budapesten. A világhírű triphop formáció július 2-i Müpa-koncertje után október 22-én a Barba Negrában is műsort ad.
DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában
2025. ápr. 12.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként
2025. ápr. 11.
Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.
Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral
2025. ápr. 11.
Folytatja az ünnepi hangversenyek sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a húsvéti ünnepkört kezdő virágvasárnap a református templomban mutatkozik be a kórus.
Cannes - Anderson, Panahi, Ducournau, a Dardenne testvérek a versenyben
2025. ápr. 11.
Az amerikai Wes Anderson hollywoodi sztárokat felvonultató A főníciai séma című vígjátékát és az iráni Dzsafar Panahi legújabb alkotását is a 78. cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyében mutatják be, ahol a francia Julia Ducournau a második, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne pedig a harmadik Arany Pálmájáért versenyezhet - jelentette be Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján.