Egyéni vállalkozók figyelem!
Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell benyújtaniuk 2017-ről szóló szja-bevallásukat és befizetniük az adót. Ez az evások és katások határideje is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményében.
Kiemelték: idéntől már az egyéni vállalkozók is használhatják a NAV webes kitöltő programját. Az egyéni vállalkozóknak a 2017-es jövedelemről a 17SZJA jelű bevallásban kell elszámolniuk. Azokra nem vonatkozik a február 26-i határidő, akik 2017-ben megszüntették vagy az év egy részében - de még december 31-én is - bejelentetten szüneteltették egyéni vállalkozásukat. Nekik május 22-ig kell bevallásukat benyújtaniuk, viszont mindenképpen ki kell tölteniük a bevallás egyéni vállalkozói részét is. Azoknak pedig, akik az elmúlt év egészében, bejelentetten szüneteltették tevékenységüket és nem volt adóköteles jövedelmük, nem kell bevallást benyújtaniuk.
Ha valaki katás adózóként 2017-ben átlépte az évi 12 millió forintos bevételi határt, akkor a többlet után a 17KATA bevallás benyújtásával egyidejűleg 40 százalékos adót kell fizetnie. Ha a katás egyéni vállalkozó ugyanattól a gazdasági partnerétől 1 millió forintnál nagyobb összegű bevételt szerzett tavaly, akkor ezt jeleznie kell a 17KATA nyomtatványon.
A tájékoztatás szerint a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezetteknek átutalással kell befizetniük az adót. A NAV webes szja-kitöltő programját használó egyéni vállalkozók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is fizethet.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.