Dunaújváros Hetilap

Ennyivel nőtt a casco átlagdíja

doszerk - 2018. február 5. 7:55

A magyar autósok átlagosan 84 400 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást tavaly, ez 8,2 százalékos emelkedés 2016-hoz viszonyítva - közölte a Netrisk.hu online alkuszcég az MTI-vel a saját adatbázisa alapján.

A biztosításközvetítő elemzése szerint ez két okra vezethető vissza: egyrészt jelentősen, 20 százalékkal nőtt a magasabb díjon biztosított új személyautók eladása, másrészt a korábbi 42 százalék helyett az ügyfelek 55 százaléka választott drágábban köthető, 10 százalék, de legalább 50 ezer forint önrésszel biztosítást.

A Netrisk.hu adatai szerint az újonnan kötött casco biztosítások átlagos díja 95 ezer forint volt, 53 százalékkal magasabb, mint az évfordulós váltók 62 200 forintos éves összege. Évjárat szerint egyre nagyobb a szóródás: a casco szerződések 24 százalékát maximum 2 éves, 23 százalékát pedig legalább 10 éves autókra kötötték tavaly, mindkét kategória részaránya nőtt 2016-hoz képest.

A kapcsolódó díjkedvezmények hatására 2017-ben a díjak 49 százalékát egyösszegű éves befizetéssel rendezték, a második legnépszerűbb díjfizetési mód a negyedéves volt, 31 százalékkal. Tavaly a megkötött casco biztosítások 37 százalékához további fedezetet is választottak az autótulajdonosok, ezek közül az asszisztencia-szolgáltatás, az önálló üvegkárok kiegészítő biztosítása és a járműben ülők balesetbiztosítása voltak a legnépszerűbbek - derül ki az online alkuszcég közleményéből.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

2024. nov. 20.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.   

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

2024. nov. 20.

Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!

DSTV: új játszótér épül

DSTV: új játszótér épül

2024. nov. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

2024. nov. 18.

Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

2024. nov. 18.

Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

2024. nov. 17.

Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.

Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán

Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán

2024. nov. 15.

A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.