Hamvazószerda a Nagyböjt kezdete
Ebben az évben a római katolikus naptár szerint február 14. napjára esik Hamvazószerda, mely a Nagyböjt kezdete. A nagyböjti idő célja Húsvét ünneplésének előkészítése. A nagyböjti idő Hamvazószerdától a Húsvétvasárnapot megelőző Nagycsütörtök estéjéig (az esti szentmise megkezdéséig) tart.
A böjt elsősorban – de nem kizárólagosan – ételböjtöt jelent, hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjt van, nagyböjt további péntekjein pedig hústól való tartózkodás. A böjtölés elmodernesedett formái a különféle tél végi és tavaszi méregtelenítő kúrák és szervezettisztító programok.
A szent negyven nap megkülönböztetett idő a liturgiában a miseruhák színe a komolyságot, elmélyülést, bűnbánatot jelző viola, a templom dísztelen (pl. az oltár körül hiányoznak a virágcsokrok), az orgona legfeljebb az énekek alátámasztására szól. A nagyböjt első szakaszában kulcsfogalom a bűnbánat, míg a nagyböjt vége felé a liturgia egyre inkább a szenvedő Krisztus alakját láttatja.
A szentmisék időpontjai:
- Hamvazószerdán a szentmisére nem reggel, hanem este 18:00 órakor kerül sor a dunaújvárosi Nagytemplomban.
- A nagyböjti vasárnapok szentmiséit a hívek és az érdeklődők szombatonként este 18:00 órakor a Nagytemplomban, valamint vasárnaponként délelőtt 8:30-kor a Nagytemplomban és 10:30-kor az Óvárosban látogathatják.
A rovat további hírei: Mozaik
Egyre többen kíváncsiak a Mondbach-kúriára
2025. jún. 18.
Folyamatosan és érzékelhetően nő a Pentele városrész felújított ékszerdobozának vonzereje – a közelmúltban is remek programmal csalogatta az érdeklődőket a Mondbach-kúria.
Ezekre érdemes figyelni felújítás előtt
2025. jún. 18.
Van egy jó hírünk, ha felújítás előtt áll, ugyanis csokorba szedtük azokat a szolgáltatásokat, amik szóba jöhetnek ilyen téren. Persze szem előtt tartva azt, hogy profi munka legyen a fókuszban, és olyan csapat, aki megbízható, és érti is a dolgát. (X)
Nagyot ment és nagyot szólt az Ambrózia Fesztivál (galériákkal)
2025. jún. 17.
Dicséretes szervezettség és remek fellépők sora, gyorsan orvosolt gyermekbetegségek és összességében vitathatatlanul pazar élmény: nagy sikert aratott a Duna-parton rendezett Ambrózia Fesztivál a múlt hét végén. Pillanatképek, meg legalább három fontos tanulság.
Egyre több hazai vállalkozás dönt a raktársátor mellett, azonban nem mindegy, hogy milyen ponyvát választanak!
2025. jún. 17.
A hírek szerint a gazdasági helyzet és az ipari ingatlanok árának emelkedése miatt egyre több magyar cég keres rugalmas, költséghatékony megoldásokat a raktározás és gyártás területén. A raktársátrak népszerűsége folyamatosan nő, melynek során a megfelelő ponyva kiválasztása lényeges paraméter. (X)
A napelemes inverter szerepe a rendszerben
2025. jún. 17.
A napenergia felhasználására irányuló törekvések az elmúlt években mind globálisan, mind Magyarországon egyértelműen az előtérbe kerültek. (X)
Pici lehűlés után visszatér a hőség
2025. jún. 16.
Este már lehet zápor, zivatar térségünkben is a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint, de szerdától megint 30 fok feletti csúcsokkal számolhatunk. És a nyár java még előttünk van!
Megbízható védelem minden élethelyzetben: ilyen a jó kerítés
2025. jún. 16.
Ahogy egyre többen költöznek kertvárosba vagy vidéki házba, a kerítés szerepe is új értelmet nyer. Már nem csupán egy szükséges határvonal az otthon körül, hanem olyan elem, ami biztonságot, esztétikumot és kényelmet ad egyszerre. (X)