Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

2018. február 11. (vasárnap) 8:13 - Várkonyi Balázs

Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.

Apja nem segíthet, csak elszomorodik. Ám azért még nincs minden veszve, van egy kevéske idő, a fiúcska utánaszámol, rájön a tévedésére, újabb radírozás, és végre a helyes számsort kezdi a füzetbe róni. Apa elégedett… lenne, de koppan a toll a tanári asztalon, az idő lejárt, ceruzákat pihenőbe! A kisfiú épp az utolsó számig jutott, ám nem fejezi be, keze megáll a levegőben. Az eredmény csonka, így hát a megoldás is rossz.

De hát a számsort először jól írtad – mondja neki később a szülő –, aztán hirtelenkedtél. Azt az egy számot már nyugodtan odaírhattad volna, ami eredetileg is jó volt. Gyermeke nagy szemekkel néz. Válaszol: De Apa, az nem lett volna becsületes!

A fiú kijárta az iskolát, majd a gimnáziumot is. Az élet meghozta számára a tapasztalatot: nem mindig az jut előbbre, aki, mint ő, szinte kínosan egyenes. Idegennyelv-tudása kiemelkedő volt, angolos osztályelsőként mégsem vették fel az áhított szakra. Gyengébb társai bekerültek. Egy év múltán már nem felvételizett. Vándorbotot fogott. Világgá ment. Önerőből tanult, hajnalonként bértakarító volt, aztán ment előadásra, amikor lukasórája volt, adminisztrált az idegen diákokat segítő irodán, este meg az egyetemi kocsmában csaposkodott. Éjjel, hogy buszra se kelljen költenie, gyalog ment haza. A diákvízumát nem akarta kockáztatni, ezért mindig legálisan dolgozott, a megengedett óraszámban. Feketemunkát vállaló lazább társai sokkal többre vitték. Diplomaszerzés után elhelyezkedett. Egyszer majd végre hazajön…

És most itt az ideje, hogy megnézzük, mi lett a beharangozott T. G.-vel. Róla keveset tudni. Csak azt, hogy sokkal régebben, jó hatvan évvel ezelőtt ő is világgá ment. Ha igaz. Legalábbis ezt állította róla a megyei napilap 1957. február 12-én.

Fotó: Fortepan

T. G. – aki lehetett akár Tóth Gábor, vagy éppen Török Gizella – az újságcikk szerint dunapentelei technikumi tanuló volt, épp tizennyolc éves, amikor kitört az ’56-os forradalom. A bukást követően Nyugatra menekült. Aztán – láss csodát – mégis hazatért. Ahogy állítólag elmesélte, odakint sokszor éhezett. Különös, vélné a mai olvasó, mert ismert, hogy az 56-osokról szomszédaink korrektül gondoskodtak. Igaz, a tömegszállás sem volt elég komfortos. De a legfontosabb, amit az újságcikk kiemelt, főként azért döntött így, mert neki, ahogy kortársainak is, „idehaza kell tanulniuk, dolgozniuk és boldogulniuk”.

Vörös farok: így nevezi a hírlapi szleng a cikk végén lévő „tanulságot”, az árulkodó propagandaszándékot. S ha valakinek gyanúja támadt volna, hogy ezúttal is erről lehetett szó – nyert! T. G. után hiába kutattam. Nyoma sincs. Az újság fantomja ő. Az igazságot így nem lehet számon kérni. Rajta nem.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

2018. május 21. (hétfő)

Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

2018. május 21. (hétfő)

1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.

Zúgó szélnek zendülése…

Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő)

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.

… és hol vannak a birtokaitok?

… és hol vannak a birtokaitok?

2018. május 13. (vasárnap)

Két hatvanasforma asszony közeledik az utcán. A nyitott ablakon át hallom: „És képzeld, semmije sincs, de könyve, az van, bőségesen. – Ne mondd! – De. És tudnád, hogy mennyi!” Gyermekkorom jut eszembe. Jószerével semmink se volt, de könyv igen. Tán nem „bőségesen”, de szellemi útravalóként éppen elegendő.

Láng, gyöngy, anya…

Láng, gyöngy, anya…

2018. május 06. (vasárnap)

Szabadkán vagyunk. A Kertváros csendes utcájának utolsó házába idegen tér be. Később ezt írja: „Mindenfelé szőlők és gyümölcsösök látszanak, melyek közül csak itt-ott meredeznek elő többnyire vakolatlan falaikkal az új házak. A csend és a nyugalom féltve őrzött szigete ez. … A gyermekkori emlékek gyűjteménye a ház egyszerű falai között ma is frissen megtalálható.

Emlékek tárházából…

Emlékek tárházából…

2018. május 01. (kedd)

Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.

Kettős kötésben

Kettős kötésben

2018. május 01. (kedd)

Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.