Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

2018. február 11. (vasárnap) 8:13 - Várkonyi Balázs

Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.

Apja nem segíthet, csak elszomorodik. Ám azért még nincs minden veszve, van egy kevéske idő, a fiúcska utánaszámol, rájön a tévedésére, újabb radírozás, és végre a helyes számsort kezdi a füzetbe róni. Apa elégedett… lenne, de koppan a toll a tanári asztalon, az idő lejárt, ceruzákat pihenőbe! A kisfiú épp az utolsó számig jutott, ám nem fejezi be, keze megáll a levegőben. Az eredmény csonka, így hát a megoldás is rossz.

De hát a számsort először jól írtad – mondja neki később a szülő –, aztán hirtelenkedtél. Azt az egy számot már nyugodtan odaírhattad volna, ami eredetileg is jó volt. Gyermeke nagy szemekkel néz. Válaszol: De Apa, az nem lett volna becsületes!

A fiú kijárta az iskolát, majd a gimnáziumot is. Az élet meghozta számára a tapasztalatot: nem mindig az jut előbbre, aki, mint ő, szinte kínosan egyenes. Idegennyelv-tudása kiemelkedő volt, angolos osztályelsőként mégsem vették fel az áhított szakra. Gyengébb társai bekerültek. Egy év múltán már nem felvételizett. Vándorbotot fogott. Világgá ment. Önerőből tanult, hajnalonként bértakarító volt, aztán ment előadásra, amikor lukasórája volt, adminisztrált az idegen diákokat segítő irodán, este meg az egyetemi kocsmában csaposkodott. Éjjel, hogy buszra se kelljen költenie, gyalog ment haza. A diákvízumát nem akarta kockáztatni, ezért mindig legálisan dolgozott, a megengedett óraszámban. Feketemunkát vállaló lazább társai sokkal többre vitték. Diplomaszerzés után elhelyezkedett. Egyszer majd végre hazajön…

És most itt az ideje, hogy megnézzük, mi lett a beharangozott T. G.-vel. Róla keveset tudni. Csak azt, hogy sokkal régebben, jó hatvan évvel ezelőtt ő is világgá ment. Ha igaz. Legalábbis ezt állította róla a megyei napilap 1957. február 12-én.

Fotó: Fortepan

T. G. – aki lehetett akár Tóth Gábor, vagy éppen Török Gizella – az újságcikk szerint dunapentelei technikumi tanuló volt, épp tizennyolc éves, amikor kitört az ’56-os forradalom. A bukást követően Nyugatra menekült. Aztán – láss csodát – mégis hazatért. Ahogy állítólag elmesélte, odakint sokszor éhezett. Különös, vélné a mai olvasó, mert ismert, hogy az 56-osokról szomszédaink korrektül gondoskodtak. Igaz, a tömegszállás sem volt elég komfortos. De a legfontosabb, amit az újságcikk kiemelt, főként azért döntött így, mert neki, ahogy kortársainak is, „idehaza kell tanulniuk, dolgozniuk és boldogulniuk”.

Vörös farok: így nevezi a hírlapi szleng a cikk végén lévő „tanulságot”, az árulkodó propagandaszándékot. S ha valakinek gyanúja támadt volna, hogy ezúttal is erről lehetett szó – nyert! T. G. után hiába kutattam. Nyoma sincs. Az újság fantomja ő. Az igazságot így nem lehet számon kérni. Rajta nem.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ezüstpénzért soha!

Ezüstpénzért soha!

2018. február 18. (vasárnap)

A címbe foglalt két szó ilyentájt, húsvéthoz közeledve, Pentelei Molnár Jánosról szólva különös felhangot kap. Mert túlmutat a konkrét tartalmán. Mert egy alkotói filozófiára utal. Egy jeles festő tisztességére.

Akit éjszakánként elüt az autó

Akit éjszakánként elüt az autó

2018. február 04. (vasárnap)

A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?

A rejtélyes EVTK

A rejtélyes EVTK

2018. január 31. (szerda)

Utazó személyzet feljelentkezései helye – olvasom a vidéki pályaudvar szolgálati helyiségének ajtaján. A MÁV fura szóhasználatán gyakori utazóként már megedződtem – lásd: a második vágányról szerelvény „jár” ki stb. –, de ez a „feljelentkezés” még engem is meglepett. A mondat kiagyalója a fölösleges igekötők nagy barátja lehet, az állomásfőnök dettó, vagy észre se vette, netán a szolgálati szabályzatban ez vagyon írva.

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

2018. január 29. (hétfő)

Áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait – írtam a Dunaújváros portálon tegnap közölt cikkemben a világ egyik legfélelmetesebb hegyének 1970-es meghódítása kapcsán. Milyen az élet: szinte az írással egy időben két hegymászó ismét kritikus helyzetbe került a hegyen.

A Harmadik Ember

A Harmadik Ember

2018. január 28. (vasárnap)

Nanga Parbat – a Végzet Hegye. A Himalája nyugati vonulatának egyik legfélelmetesebb magaslata. Már áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait, amikor 1970-ben a XX. század egyik legnagyobb alpinistája, a Dél-Tirolban született hegymászólegenda, Reinhold Messner is nekivágott.

Vince nap ígérete

Vince nap ígérete

2018. január 22. (hétfő)

Ez a világ mi vóna, ha egy kis bor nem vóna – tarja a népi szólás. A világ és a borkedvelők szerencséjére olyan még soha nem volt, hogy ne legyen legalább „egy kis bor” annak, aki arra szomjazik.

A műveltség szolgálatosai

A műveltség szolgálatosai

2018. január 22. (hétfő)

Ősi axióma: kultúrája megőrzésén áll vagy bukik egy nemzet léte. És a kultúra tartalmát a történelem által hitelesített értékhalmaz, az irodalom, s tán leginkább a nyelvi minőség határozza meg. A magyar nyelv értékőrei számosan voltak: írók, színészek, a retorika művelői, népi mesemondók etc. Közülük is kiemelkedik Sződemeter szülötte, a XIX. századi nyelvújító, költő, politikus.