Dunaújváros Hetilap

Közel 300 milliós fejlesztés

Brousil Csaba - 2018. február 8. 15:13

A Szent Pantaleon Kórház mintegy 285 millió forint uniós támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán a rendelőintézet felújítására. Erről tartott közös sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgató főorvosa.

Cserna Gábor elmondta, ugyan a kórház nem városi fenntartású intézmény, de az önkormányzat minden olyan fejlesztést támogat, mely az intézménnyel kapcsolatos és minden olyan ügy mellé áll, mely a betegek javát szolgálja. Példaként említette, hogy az önkormányzat anyagi támogatással egészítette ki a kórház jótékonysági báljának bevételét, melyből az újszülöttek számára alkalmas újraélesztő- és melegítő asztalt vásároltak. A most elnyert 285 milliós pályázatról elmondta, hogy azt a járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztésére fordítja majd a kórház.

Dr Mészáros Lajos arról beszélt, ez a pályázat egy olyan egészségpolitikai célt valósít meg, amely lehetővé teszi, hogy betegeknek minél kevesebb időt kelljen a kórházban eltölteniük, tehát lehetőleg már a járóbeteg ellátásban megoldódhasson az egészségi problémájuk. A főigazgató részletesen kifejtette, hogy az elnyert összegből milyen beruházások valósulnak majd meg. 147 millió forintot eszközbeszerzésre fordítanak, melyből a sebészeti, az érsebészeti, az urológiai, a traumatológiai, a fül-orr-gégészeti, a szemészeti és a gasztroenterológiaia szájsebészeti ellátást kívánják fejleszteni különböző szakvizsgálati eszközök beszerzésével. A fennmaradó összegből pedig az I-es számú Rendelőintézetben kicserélik a liftet, felújítják és akadálymentesítik az összes mellékhelységet, továbbá a rendelőbe vezető rámpát is korszerűsítik szintén az akadálymentesítés tökéletesítésének érdekében. A rendelő hetedik szintjét, ahol a diabetológiai és endokrinológiai szakrendelés folyik, teljes egészében felújítják, és ide költöztetik a kórház alagsorából a tornatermet is. A felújítás idejére a szakrendelés a kórház főépületébe költözik majd át. Kialakítják a szomatopedagógiai foglalkoztatót is, mely jelenleg méltatlan körülmények között a véradó előterében működik. Dr. Mészáros Lajos kiemelte, hogy az ezen beruházásokhoz kapcsolódó összes informatikai fejlesztést is elvégzik. Mint mondta, jelenleg a közbeszerzési eljárások folynak, ezek lezárultával megkezdődhet a kivitelezés, mely során az épület műemléki mivolta miatt folyamatosan konzultálniuk kell a műemléki hatóságokkal, ami egy kicsit lassíthatja a folyamatot, de reményei szerint még ebben az évben befejeződnek a felújítások, korszerűsítések.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: mindenki másképp gyászol

DSTV: mindenki másképp gyászol

2025. már. 07.

Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.

Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz

Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz

2025. már. 06.

A szolidaritási adó kapcsán nyílt levélben fordult Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz azért, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a különféle elvonások helyett Dunaújváros fejlődésének támogatására volna szükség. A levelet betűhíven közöljük.

Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben

Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben

2025. már. 05.

Ahogy azt már megszokhattuk, Dunaújvárosban folyamatosan fejlődnek a körzetek és a lakókörnyezetek. Barta Endre alpolgármester, a 4-es körzet önkormányzati képviselője számolt be az aktualitásokról.

"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében

"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében

2025. már. 04.

Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.

Szakmai nap a gyermekekért

Szakmai nap a gyermekekért

2025. már. 04.

A sajátos nevelési igényű gyermekekért tartanak szakmai napot a Városházán. A „C” szárnyban szerdán olyan szakértői bizottság gyűlik össze, akik nap mint nap tesznek az atipikus fejlődésmenetű gyermekek fejlesztéséért, támogatásáért.

Workshop a kamarában a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról

Workshop a kamarában a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról

2025. már. 04.

Izgalmas és nagyon aktuális témával folytatódik a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) eseményeinek sorozata: a mesterséges intelligenciában rejlő üzleti lehetőségekről szerdán tartanak tanácskozást, ma még lehet jelentkezni.

Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!

Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!

2025. már. 02.

Remek debütálás a zeneiskolában, sikeres folytatás az MMK pazar közösségi helyszínén: kitűnő eseményekkel csalogatták a véradókat februárban. Mozgalmasnak ígérkezik a következő időszak is, igazi tavaszi zsezsgés csalogatja az önkénteseket a véradás frontján – lássuk máris a részleteket!