Országszerte tombol az influenza
Az országos influenzajárvány miatt hetvenkét kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb összegzéséből.
Látogatási tilalmat rendeltek el csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Kórház teljes területére, beleértve a kecskeméti, a kiskunfélegyházi és a kalocsai telephelyet is. A kórház közlése szerint a látogatási tilalom ideje alatt a súlyos, életveszélyes állapotú betegnél az osztályvezető főorvos írásos engedélyével egy hozzátartozó tartózkodhat, és az apás szülésnél is csak az az édesapa lehet bent, aki igazolni tudja, hogy megkapta az influenza elleni védőoltást. Nem lehet a betegeket felkeresni Tolna megyében a bonyhádi kórházban sem, az intézmény minden osztályára elrendelték a látogatási tilalmat.
Az influenzajárvány miatt korábban elrendelt látogatási tilalmak továbbra is érvényben vannak, ezek a fővárosban és 16 megyében érintenek egészségügyi intézményeket (Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében); a korlátozások alól mostanra már csak Zala megye kivétel.
A szerdán közzétett jelentés szerint a 6. héten az országban tovább terjedt az influenza, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten. A közlés szerint február 5. és 11. között 27,5 százalékkal többen - csaknem hetvenezren - fordultak orvoshoz, mint az azt megelőző héten.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.