Utolsó útjára kísérték dr. Kálmán Andrást
Utolsó útjára kísérték, és végső búcsút vettek dr. Kálmán Andrástól ma délután a dunaújvárosi temetőben.
68 éves korában váratlanul hunyt el dr. Kálmán András. Halálát nemcsak családja, rokonai gyászolják, hanem a közösség is, hiszen 1999-2010 között ő volt városunk polgármestere, szakmai tudása és emberi hozzáállása miatt sokan szerették és tisztelték. Temetésén barátok, párttársak, városvezetők, közéleti személyek, hivatali dolgozók, egykori munkatársak, ismerősök búcsúztak tőle, s osztoztak családja fájdalmában. Az önkormányzat nevében Pintér Attila, a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselője mondott beszédet. Mint mondta, mentoraként tekintett dr. Kálmán Andrásra, vagy ahogy sokan ismerték és becézték, „Dokira”, aki 1952 költözött Dunaújvárosba, és munkáját, hivatását a városért való tenni akarás jellemezte. Isten nyugosztalja!
Dr. Kálmán András 1949. március 9-én született Ercsiben, a család harmadik gyermekeként. Szülei a községben tanítottak, majd 1952-ben Sztálinvárosba (Dunaújváros) költöztek. Általános és középiskolai tanulmányait a városban végezte. 1967-ben érettségizett a Dunaújvárosi Általános Gimnázium és Szakközépiskolában. Még ugyanebben az évben előfelvétellel felvették a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Tizenegy hónapos katonai szolgálat után kezdte, és 1973-ban fejezte be az egyetemi tanulmányait.
Jogi előadóként a Dunai Vasműben kezdett el dolgozni, mivel e vállalat ösztöndíjasa volt. 1977-ben tette le az ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát. Ezt követően jogtanácsosként, 1978-tól a Jogi osztály vezetőjeként, 1982-től az Igazgatási és Jogi főosztály vezetőjeként dolgozott, majd a Jogi és Nemzetközi Kapcsolatok főosztályát vezette.
1973-ban kötött házasságot, két gyermeke született. 1987-ben szakközgazdász végzettséget szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, fővállalkozási szakon. 1989-et követően a DUNAFERR Jogtanácsosi Iroda Egyesülést, majd az ebből alakult, 282. sz. Jogtanácsosi Munkaközösséget, illetve a Dunaújvárosi 3. sz. Ügyvédi Irodát vezette. 1992-től egyéni ügyvédként dolgozott, és elsősorban a DUNAFERR vállalatcsoporthoz tartozó társaságok jogi képviseletét látta el 1999-ig.
1990-ben önkormányzati képviselőnek választották. 1994-ben pedig az MSZP dunaújvárosi regionális szervezetének elnöke lett. Az Ügyrendi, Jogi és Igazgatási bizottság vezetője volt, majd 1994-től alpolgármesterként dolgozott. Megalakulása óta vezetőségi tagja volt a HÍD Dunaújváros és Környéke Fejlesztéséért, valamint a DUNAFERR Foglalkoztatásért Acélalapítványnak. 1998-ban és 2002-ben választották meg országgyűlési képviselőnek.
Kálmán András 1999-ben, időközi polgármester-választáson nyerte el a polgármesteri tisztséget. 2002-ben és 2006-ban is ő lett a polgármester, szintén az MSZP színeiben. 2010-ben már nem indult a tisztségért, nyugdíjba vonult.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Kálmán Andrást saját halottjának tekinti, díszsírhely adományozásával adózott munkássága előtt, és osztozik családja és hozzátartozói fájdalmában.
A rovat további hírei: Közélet
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.










