Milánó hercege, Francesco Sforza 1463-ban elhatározta, hogy templomot építtet a város egyik fontos terén. Az istenháza mellé kolostort is terveztetett azzal a szándékkal, hogy az a domonkos rendi szerzetesek otthona legyen. A templom csak három évtized múltán készült el, de a kolostor hat év múlva már állt.
A dominikánusok – közkeletű magyar nevükön a dömések – hamar belakták házukat, és megkezdték működésüket, amelynek középpontjában az oktatás és az igehirdetés állt. A rend szabályzata szerint a szerzeteseknek nem lehetett sem egyéni, sem közösségi vagyona – így koldulással tartották fenn magukat.
1495-ben a dinasztia új fejedelme, Ludovico Sforza az akkor már évek óta udvari tudósaként foglalkoztatott zsenit, az alkotói fénykorában lévő Leonardo da Vincit megbízta, hogy készítsen freskót a kolostor legnagyobb helyisége, a refektórium, vagyis az étkezőterem falára. A témát is megszabta: az evangéliumi jelenet, az utolsó vacsora legyen az.
Leonardo három éven át dolgozott a hatalmas faliképen. A grandiózus mű az elkészülte után azonnal híressé lett, a szakértők úgy jellemezték, hogy a téma legtökéletesebb megjelenítője. Azóta a Santa Maria delle Grazie templom és kolostor legfőbb ékessége Az utolsó vacsora. De sokkal több is annál: öt évszázad után is úgy tartják számon, mint a nyugati világ művészetének főművét.
Ám elkészülte után eltelt húsz év – és a kivételes mű végveszélybe került: lassú pusztulásnak indult. A szakemberek attól tartottak, hogy a terem nyirkos falán a festmény nem lesz képes sokáig ellenállni az időnek. A baj oka szerintük az volt, hogy Leonardo – eltérve a freskófestészet bevált technikájától – a csirizzel és gipsszel preparált nedves falra erős temperával és olajjal vitte fel képe alakjait. Hogy ez a szokatlan módszer, vagy csupán a nedvesség okozta a bajt, nem tudni biztosan. A XVI. század végére a mű állapota annyira megromlott, hogy menthetetlennek tűnt. A baljós jövendölés ellenére – miközben csak keveset tettek a megmentése érdekében – mégis kibírt három évszázadot. Az 1900-as évek elején aztán végre alapos restaurációba fogtak. Több részletben javították a sérüléseket. Sikerült a képet elszigetelni a nyirkos faltól, és a megfakult színeket is korrigálták.
A második világháború azonban majdnem a teljes pusztulást hozta el: 1943 nyarán, az angol-amerikai légicsapások egyikénél a kolostort is bombatalálat érte. A rendház félig megsemmisült, a refektórium összeomlott, ám szinte csodával határos módon éppen az a fal, amelyen Leonardo műve volt, sértetlenül állva maradt. Az újjáépítés során a freskó javítására is sor került, a korábbi restaurálási hibákat eltüntették. Ekkor bukkantak rá felső réteg alatt megbúvó Leonardo-kézjegyre.
Később többször is végeztek állapotmegóvó munkákat. A legutóbbi 1999-ben fejeződött be, de aztán a veszélyeztetett művet újra kezelésbe vették. A mostani restaurálás a legkorszerűbb módszerekkel zajlik, és egyidejűleg a mikroklímát szabályozó berendezést is újra cserélik. A felújítás 2019-re, Leonardo halálának ötszázadik évfordulójára lesz kész.
