Akikre büszkék lehetünk
A Pesovár Ferenc Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei döntőjébe a szakmai zsűri összesen száz produkciót hívott meg a hat területi előválogatóról.
Az eseménynek a Lovasberényi Reményik Sándor Református Általános Iskola, AMI és Óvoda adott otthont március 2-án. A zsűri 10 ezüst, 31 arany és 55 kiemelt arany minősítést ítélt oda, ami minden eddigi, a megyében megrendezett versenyt felülmúlt. Vakler Anna zsűrielnök a versenyszámok és produkciók méltatása mellett a felkészítő tanárok lenyűgöző munkájáról is szót ejtett.
Ebben az évben a zsűri tagjai új elismerést alapítottak, a "Pesovár Ferenc Tanári díjat", mellyel a legeredményesebb felkészítő tanárok munkája iránt szeretnék kifejezni elismerésüket. Idén ezt a díjat a dunaújvárosi felkészítő műhely tanárai megosztva nyerték el, Németh Irma és Szigethy Adrienn (Móricz Zsigmond Általános Iskola) és Pocsai Mária (Széchenyi István Gimnázium).
Eredmények:
Móriczosok:
Felkészítő tanár - Szigethy Adrienn:
Fülemülék - Arany
Nefelejcsek - Kiemelt arany
Pacsirták - Kiemelt arany
Legénykék - Kiemelt arany
Violák - Kiemelt arany
Felkészítő tanár - Németh Irma:
Csokros liliomszálak - Kiemelt arany
Pávák - Kiemelt arany
Jámbor Benedek: Kiemelt arany (Felkészítő tanára: Berki Lilla - Hermann László Zeneműv. Szakgimn.)
Széchenyisek:
Felkészítő tanár - Pocsai Mária:
Kistulipán - Kiemelt arany
Pántlika - Kiemelt arany
Pesovár Ferenc Tanári Díj: A fenti három pedagógus kapta.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.
Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen
2025. júl. 01.
Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.








