Elindultak az afrikai migránsok Európa felé
Afrikának 2050-re 2,5 milliárd lakosa lesz. A világhírű Afrika-kutató, Stephen Smith szerint súlyos problémát jelent, hogy a kontintens fiatalsága elindult Európa felé – ez derül ki a l'OUEST-France újságnak adott interjújából - írja az Origo.
Európában súlyos migránsválság van. A hivatalos statisztikák szerint 21 millió migráns él a kontinesen, ami a lakosság 4 %-a az Eurostat 2016-os felmérése alapján. Nagy problémát jelent, hogy Európa 500 milliós lakosságával szemben ma a Földközi-tenger másik oldalán 1,25 milliárd afrikai él, de ez a szám 2050-re 2,5 milliárdra emelkedik majd,
miközben Európában 450 millióra lecsökken a népesség - mondta Stephen Smith, amerikai újságíró, aki párizsi és berlini egyetemeken Afrika tanulmányozásával töltötte egyetemi éveit, amivel mára az egyik legrangosabb Afrika szakértővé nőtte ki magát abban az interjúban, amit a l'OUEST-France újság készített vele.
Afrika lehet Európából Smith szerint legalább 100 milliósra tehető az a tömeg, amely Afrikából Európába érkezhet.
A l'OUEST-France újság kérdésére az Afrika-kutató kifejtette, hogy ez a szám nagyjából két generációból áll össze, ami 2050-re megnő. Példaként Mexikót említi, amelynek lakossága 1975 és 2010 között megduplázódott: 60 millióról 120 millióra nőtt, miközben mintegy 20 millió mexikói vándorolt át az USA-ba, nem kevés problémát okozva ezzel. Ha a gyerekeiket is számba vesszük, akkorez ma az USA lakosságának 10 %-át teszi ki.
Fotó:MTI
Ezt megelőzően, 1850 és az I. világháború között 60 millió európai emigrált az USA-ba az akkor körülbelül 300 milliós európai népességből. A 60 millió kivándorlóból 43 millióan az Egyesült Államokban telepedtek le, ezért hosszú időn át minden európai családban volt egy amerikai nagybácsi. Ezért, csak ezen az alapon, két generáció múlva minden európainak lesz vagy egy afrikai unokaöccse, vagy nagynénje
Európa afrikanizálódni fog. Az afrikai migrációnak több oka is van. Egyrészt az, hogy Afrika történelmének legnagyobb demográfiai robbanását éli át, másrésztegyre több afrikai tud annyi jövedelmet összeszedni, hogy Európába tudjon utazni,és harmadsorban azért, mert már most is jelentős afrikai közösségek élnek Európában.
Smith a médiát hibáztatja abban, hogy az afrikai migránsokat szegény, nyomorult emberként tüntetik fel, akik a pokolból jönnek és menekülnek, holott a migránsok pont az olyan feltörekvő és fejlődő országokból jönnek el, mint Szenegál, Nigéria vagy Ghana. Az is igaz, hogy az az afrikai, amelyik elmegy, nem hisz Afrika jövőjében, ezértcsapja be magát azzal az európai migránspárti média, hogy aki ide érkezett, azt „megmentettük”.De a kérdés ennél sokkal komplexebb Smith szerint. Az európai politikai elit azt a hibát is elköveti, hogy „kitömi” pénzzel az ottani kormányokat. 6 milliárd eurót ad a törököknek, több milliárdot Líbiának. A Száhel-övezetben pedig az EU migrációs bevételt ígért a kormánynak, ha visszatartja a migrációt, de az is baj, hogy az ottani politikai elit ezt a pénzt is másra fogja használni.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.









