Gyengül az influenza
Az előző héten nem nőtt számottevően az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma; február 19-25. között 68 950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a korábbi hét 69 150 betegével szemben - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb jelentéséből.
A 8. héten a fővárosban és hat megyében csökkent, négy megyében - Fejér, Pest, Tolna, Vas megye - nem változott, és kilenc megyében emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. Mint írták, az előző héthez viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszeresére nőtt, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében negyedével csökkent a regisztrált betegek száma.
Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás, a vírus továbbra is jellemzően a gyerekeket és a 15-34 éves fiatal felnőtteket betegíti meg. Csökkent az influenza miatt kórházban kezelt betegek száma, a múlt héten 306-an szorultak ápolása az azt megelőző 311-hez képest. Az Országos Közegészségügyi Intézetben elvégzett virológiai vizsgálatok továbbra is az influenza B vírusok dominanciáját mutatták. Az influenzajárvány miatt az ország legtöbb kórházában, ápolási intézményében továbbra is látogatási tilalom van érvényben.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.









