Hat migráns csoportosan erőszakolt meg két lányt
Egy 14 és egy 16 éves német lányt erőszakolt meg egy hattagú migránsbanda Berlinben. A migránsok közül két férfit elkaptak, de csak az egyiküket állították bíróság elé - írja az Origo.
Az első nemi erőszak Berlin egyik török bevándorlók lakta negyedében, Weddingben történt - írja a Voice Of Europe (Európa Hangja) a német Bild című lap információira hivatkozva. 2015 nyarán az akkor magát 17 évesnek mondó Mohammed S. megismerkedett a Facebookon egy 14 éves német lánnyal.
Utána állítólag közös megegyezéssel létesítettek szexuális kapcsolatot.
A migráns az aktusról fotókat és videofelvételeket készített. Később azzal fenyegetőzött, hogyha a lány nem fekszik le vele és öt másik bevándorlóval, akkor a képeket és a felvételeket közzéteszi.A lányt ezt követően megerőszakolta a hat migráns.Csakhogy 2015. szeptember 22-én feljelentette az erőszakolóit a rendőrségen. Az egyik támadót nemrég kapták el.
Egy év múlva, 2016. szeptember 20-án egy másik német lányt kellett a rendőröknek kiszabadítaniuk a migránsok kezei körül. A 16 éves német lányBerlin főleg arab bevándorlók lakta negyedében, Neuköllben - amit a helyiek no-go zónaként emlegetnek – ivós játékban vett részt néhány migráns társaságában.
A fiatal lányt miután leitatták, megverték, bezárták a lakásba, és három napon át erőszakolták.Azt sem lehet tudni pontosan hány bevándorló bántalmazta őt.A hatóságok egy 26 éves Wael I. nevű migránst fogtak el. Később kiderült, hogy Mohammed S. és Wael I. barátok voltak, és az utóbbi részt vett a 14 éves lány megerőszakolásában is. A migránsok tagadják a nemi erőszak tényét mindkét esetben.
Eddig csak a 26 éves migránst állították bíróságok elé, mivel a bűncselekmény idején a másik 17 évesnek mondta magát. Az illegális bevándorlók többsége egyébként hazudik az életkoráról azért, hogy enyhébb büntetést kapjon. A per március 22-én folytatódik, ítélet május 29-re várható.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.