"Mi a tettekben hiszünk"
Az ellenzéki pártok rombolnak, mi pedig építünk. Ezt dr. Galambos Dénes, a Fidesz országgyűlési képviselője mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Először megköszönte a választópolgároknak a jelöltállításhoz szükséges több mint kétezer támogatói aláírást, majd azt mondta, higgadtan és nyugodtan kell végig vinni a kampányt. Hozzátette, visszautasítja a Jobbiktól az elmúlt időszakban érkező vádakat, miszerint nem tett semmit képviselői mandátuma idején. Sorolta a legutóbbi eredményeket, többek között a kórházfejlesztést vagy az iskolai ablakcseréket. Szerinte gyűlöletkeltés és demagógia jellemzi a Jobbikot, és mindent lehet mondani a pártról, csak azt nem, hogy Dunaújvárosért dolgozik. Példaként elmondta, hogy míg az országban nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, addig Tiszavasváriban, ahol a Jobbik adja a polgármestert, jelentősen nőtt a munkanélküliség és jelenleg háromszorosa az országos átlagnak.
- Mi arra fordítjuk az időt és az energiánkat, hogy építsünk, mert mi a tettekben hiszünk. Magyarországnak nyugalomra és biztonságra van szüksége – jelentette ki a Fidesz képviselője.
Újságírói kérdésre dr. Galambos Dénes elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti látogatása alkalmával átbeszélték a Modern Városok Program dunaújvárosi fejlesztéseit, a jelenleg is zajló élményfürdő, zöld SZTK, radari sporttelep felújítását. Tavasszal kezdődik a négyszámjegyű, alacsonyabb rendű útvonalak és belterületi utak felújítása, például Nagyvenyimen. Erről is tárgyaltak a miniszterelnökkel, és ennek eredményeként tegnap úgy döntött a kormány, hogy közel négyszázmillió forintot kap a település a munkálatokra.
A rovat további hírei: Közélet
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!