"Nekünk Magyarország az első"
Sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórumot tartott dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselőjének meghívására Budai Gyula miniszteri biztos kedden délután Adonyban.
Dr Galambos Dénes elmondta, hogy Ercsiben, Adonyban és Dunaújvárosban tartanak lakossági fórumot, három eltérő településtípust választva, hogy az ott élőknek egyaránt felhívják a figyelmét a közelgő országgyűlési választások igazi tétjére.
- Nekünk Magyarország az első – emelte ki a lakossági fórum címét és mottóját a képviselő utalva arra, hogy a választásokon meg kell védenünk a közös értékeinket, a fejlesztéseket, de elsősorban Magyarországot magyar országnak. Mint mondta a térség sokat fejlődött az elmúlt nyolc évben, sok pénz áramlott ide fejlesztések formájában, sok közösségi létesítmény és út újult meg és újul meg a jövőben, de csak akkor, ha meg tudjuk védeni ezeket a közös eredményeket és terveket. Kiemelte, hogy az áprilisi választás egyik kérdése ez, de a legfőbb tétje, hogy Magyarország bevándorlóországgá válik-e vagy megmarad nemzeti államnak.
- Az őszinte tiszta beszéd a legfontosabb, mondta Budai Gyula a köszöntője után kiemelve, hogy a választópolgárok közül senki ne lepődjön meg azon, ha majd április 8-án, a szavazólapon az egy nemzeti jelölt neve mellett pusztán egy másik jelölt, a "szivárvány-koalíció" jelöltjének nevét látja majd. Mint mondta, ez technikailag megoldható, a visszalépő jelöltek nevét a választási bizottságok a voksolás reggelén lehúzzák és marad a nemzeti, Fidesz-KDNP jelölt neve és a Soros-jelölt neve. Mint mondta az ellenzéknél az egyezkedés már régen megkezdődött az MSZP-Demokratikus Koalíció paktummal, melyet a Lehet Más a Politika (LMP) és az MSZP alkuja követ, melynek során, mint a miniszteri biztos mondta tíz helyen lépnek majd vissza a szocialista jelöltek az LMP-s jelölt javára. De küszöbön áll az LMP-Jobbik és az MSZP, DK, LMP-Jobbik megállapodás is.
- A Jobbik is tagja lesz ennek a szivárvány koalíciónak – hangsúlyozta Budai Gyula, hozzátéve, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a baloldalon a szálakat Gyurcsány Ferenc mozgatja, aki ismét szeretne miniszterelnök lenni.
Ez a szivárvány koalíció, mint mondta pedig abban érdekelt, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, a határzárat lebontsák és Brüsszel és az ENSZ kénye-kedve szerint hazánkba migránsokat telepítsenek. Kitért arra is, hogy az ENSZ azt tervezi, hogy alanyi jogúvá váljon a migráció a világban, és hogy az uniós országok első körben tízezer migránst kötelező jelleggel fogadjanak be. Kiemelte, hogy Magyarország az ENSZ-ben nem állt fel rögtön a tárgyalóasztal mellől, mint az USA, amikor erről kezdődött vita, hanem beleállt abba, remélve, hogy saját tizenkét pontját bele tudja foglaltatni az ENSZ migrációs referendumába. Ennek lényege, hogy nem a migránsokat kell ide hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a bajok forrása van. Elmondta, ha ez nem sikerül és elfogadják az alanyi migrációt, akkor hazánkba is tízezer migránst akarnak majd telepíteni, ami a családegyesítés lehetőségével az öt-hatszorosára is duzzadhat később. Ebbe, mint mondta a magyar gazdaság bele fog roppanni, mert ez a kis ország nem bír ellátni ennyi embert úgy, hogy fejenként kilenc millió forintot költsön rájuk, mint az az előirányzatban szerepel. Ezek a betelepített migránsok pedig először a nagyvárosokba áramlanak majd, mint például Dunaújváros vagy Székesfehérvár, aztán jönnek a kisebb települések, mint Adony vagy Ercsi.
- A választás tehát egyszerű, emelte ki Budai Gyula vagy a nemzeti kormányra szavazunk, ami ezt elutasítja vagy a "szivárvány koalícióra", mely rögtön engedne az ENSZ és Brüsszel kérésének. Magyarország a V4 országok és a pravoszláv országok a kereszténység utolsó bástyái. Orbán Viktor szavait idézte, miszerint csak egyszer lehet hibázni és ránk következik a migránsok betelepítése, ami elviszi az eddig kemény munkával felépített eredményeket is. Hiszen Gyurcsány, már 2015-ben lebontotta volna a határainkat védő kerítést, Karácsony Gergely pedig a laktanyába telepítené a migránsokat. Kiemelte Bécs példáját, ahol az elsős iskolásoknak már több, mint az ötven százaléka migráns és ahol az utóbbi napok késeléses esetei is bebizonyították, hogy az osztrák főváros már messze nem annyira biztonságos, mint Budapest.
- Erről szólnak majd az áprilisi választások – mondta Budai Gyula, ahol meg kell védenünk az országunkat és az elért eredményeinket egyaránt.
A rovat további hírei: Közélet
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.