Nem bocsátották meg Vona árulását a radikálisok
Nem csitulnak a kedélyek Vona Gábor Jobbik elnök körül, akinek nem akarnak a radikálisabb jobboldaliak megbocsátani. A harag oka, hogy Vona ma már minden baloldali párttal - így Gyurcsányékkal is - egyezkedik fű alatt a választási együttműködésről - írja az Origo.
Vona bocsánatkérő levelével komoly politikai zakót mutatott be, hiszen ebben épp arról írt - amellett, hogy a kormányt ekézte - , hogy szerinte „Bécs az egyik legélhetőbb város" azonban néhány órával később már azzal volt tele a sajtó, hogy egy afgán migráns csak úgy mert épp rossz passzban volt megkéselt négy embert BÉCS-ben.
Nos, az ELÉG nevű Facebook-oldal épp ezeket vetette Vona szemére, mikor összesítette, hogy kitől kért és kitől nem kért bocsánatot a köpönyegforgatásból az elmúlt időszakban jelesre vizsgázott pártelnök.
Fotó: ELÉG Facebook
"Akiktől nem kért bocsánatot Vona" felsorolásban szerepel: Az elárult radikálisok, A megalázott határon túli magyarok, a megsértett nyugdíjasok. "Akiktől viszont bocsánatot kért Vona": Bécsben élő illegális bevándorlók.
A képet több mint százan kommentelték, amelyek közül nagyon sok nemzeti gondolkodású ember adott hangot felháborodottságának és csalódottságának. Ezek közül néhány:
- Egy bukott ember huza-vonája a hatalomèrt ! Eladta becsületèt, Nemzetèt. Áprilistól kidobják, megvetik, mert az árulókat sehol sem ,,szeretik,,!"
- Vona tedd fel a koronát politikai pályafutásodra! Itt az óriási lehetőség. Nemsokára itt van 15-e. Bocsánatot kérhetsz a császári család leszármazottaitól és az osztrák néptől amiért 1848-ban a Magyarok rárontottak az osztrák császárságra, lázadtak és felség árulást követtek el...... Tudod vona a balliberátorkról mindig is tudtam hogy Magyarországot bármikor elárulják de vílágos hogy nem csak ők! Tulajdonképpen mi is vagy te?"
- Vona ugyan az a jobbiknak, mint ami Gyurcsàny volt az MSZP nek. A totális lezüllesztője,ès szétverője."
- Elég rövid volt az út az Árpádsávos gárdamellénytől a radikális,liberális baloldalig.."
- Ennek a lénynek vége van. Mire vártok jobbik-osok?? Morvait!" - áll az origo.hu összefoglaló cikkében.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.