Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek Diákolimpiát rendeztünk!

Sport
Riska Játékos Sportverseny
Dunaújváros
Campus Aréna
diákolimpia
döntő

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. már. 03., 16:12

Nyolc csapat versengett a 2017/2018. tanévi Diákolimpia Riska Játékos Sportverseny döntőjében, melyen a szombathelyi csapat örülhetett a végső győzelemnek.

A Magyar Diáksport Szövetség jóvoltából az idén Dunaújváros fogadta az ország legjobb gyermekcsapatait, akik a RISKA Játékos Sportverseny Diákolimpia döntőjébe jutottak. Már a nap legelején látszott, hogy városunk remek házigazdája lesz a nemes versengésnek, hiszen több önkéntes segítette a szervezők, a versenyeket lebonyolító szakember gárda munkáját. Ez a szervezettség abban valósult meg, hogy a sorversenyek közötti átállásokat hihetetlen összeszokottsággal, óramű pontossággal végezték el. Az olimpiai küzdelem ünnepélyes megnyitóval indult, melynek legelején a Széchenyi István Gimnázium tanulója, Németh Petra énekelte el Magyarország Nemzetei Himnuszát.

Ezt követően Dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy nagyszerű az az utóbbi években elkezdődött folyamat, amelyben egyértelműen megvalósul, mely számokban is kimutatható, hogy évről-évre egyre több gyermek válik sportolóvá. Az önkormányzat részéről jelen volt Lassingleitner Fruzsina képviselő, aki maga is többszörös diákolimpiai győztes, majd felnőttként a Magyar Karate Válogatott csapatkapitánya volt több nemzetközi sikert elérve. A házigazda Dunaújvárosi Egyetem nevében dr. András István rektor köszöntötte a fiatalokat. Az ő egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a sport mennyit segít a tanulás folyamatában, és az, hogy a Dunaújvárosi Egyetem tárt karokkal várja azokat, akik sportolóként jelentkeznek az intézménybe. Mint elmondta, nagyon büszke az egyetem a sportolóira, akik több első osztályú klubban is remekelnek, csakúgy, mint az iskolában. Miután dr. Molnár András, a Magyar Diáksport Szövetség Stratégiai igazgatója hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, Gurisatti Gréta, kiváló vízilabdázónk előmondásával a sportolók elmondták és magukévá tették az olimpiai eszmét azzal, hogy letették az olimpiai esküt.

Az ünnepélyes ceremóniát a versengés követte, melyben tíz versenyszámban bizonyították rátermettségüket a gyermekek. Ezek: krumpliültetés, talicskaváltó, alagúton át, labdás ügyességi váltó, várfoglaló, páros adogatás, karikakirakó, ügyeskedj a labdával, alagútakadály és bombázó voltak. A csapatok végig sportszerűen játszottak a telt ház előtt, akik közül már a legelején kivált a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata, akik kiváló összhangban hajtották végre feladataikat. Ők szinte végig vezették a viadalt, és egészen a végéig kezükben tartották az elsőséget. Hatalmas csatákat láthattunk a helyezésekért tartó iskolák között, akik az utolsó csata végén tudták csak meg, hogy végül közülük ki állhat fel a dobogóra.

A RISKA Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntőjének végeredménye:

1. Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
2. Törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Tagintézménye
3. Nagykanizsai Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola
4. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola
5. Gyulai Implom József Általános Iskola 5. sz. Ált. Isk. és Sportiskola Tagintézménye
6. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola
7. Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola
8. Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

A sportversenyt egyéb kulturális programok, így a No Control Dance Group táncosainak, Spartan Cheerleading Sportegyesület tagjainak bemutatói színesítették.

2. Galéria
Riska Játékos Sportverseny
diákolimpia
Dunaújváros
döntő

facebook megosztás

Nyolc megyei csapat versengett egymással a Campus Arénában megrendezett RISKA Játékos Sportverseny Diákolimpia országos döntőjében.

Sándor Judit
RISKA Játékos Sportverseny Diákolimpia - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. már. 03.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a változás éve volt

DSTV: a változás éve volt

2023. dec. 29.

A 2023/2024-es szezonban több változás is érintette a DFVE felnőtt női vízilabda együttesét. A vezetőedzői poszton Mihók Attila helyét Vad Lajos vette át, illetve több meghatározó játékos is távozott az együttestől. Ezekről a változásokról, az együttes eddigi szerepléséről, és a körülmények ismeretében az elvárásokról, lehetőségekről beszélt Fülöp Tibor, a csapat másodedzője. Hangkép.

Beoltva gól ellen

Beoltva gól ellen

2023. dec. 29.

Minden helyzetét kihagyta, így a harmadonként egy-egy gólt szerző Brassó is legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikák gárdáját az év utolsó meccsén.

DSTV: sikeres év áll a tornászok mögött

DSTV: sikeres év áll a tornászok mögött

2023. dec. 28.

Felsorolni is nehéz lenne azokat a sikereket, amelyekkel a DKSE tornászai öregbítették az egyesület, és a település hírnevét. Talán elég csak annyit mondani, Magyarország egyik legsikeresebb tornász egyesületéről beszélünk. Évet értékelt Trenka János vezetőedző. Hangkép.

Végül a Csíkszereda örülhetett

Végül a Csíkszereda örülhetett

2023. dec. 28.

A kulcspillanatokban hatékonyabb Csíkszereda 4-1-es sikerrel vitte el a három pontot a dunaújvárosi jégcsarnokból.

DSTV: elérte céljait a DLSZ

DSTV: elérte céljait a DLSZ

2023. dec. 27.

Ritka amikor egy emberrel három különböző témáról is tudunk beszélgetni – pontosabban talán „visszatekinteni.” Petrás Gáborral a DLSZ főtitkárával azonban felidéztük a kispályás labdarúgás elmúlt évét, a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport tevékenységét, illetve néhány mondat erejéig a 2023-as Ovi Foci Kupasorozat tapasztalatait is. Hangkép.

Fontos meccsek várnak Acélbikákra

Fontos meccsek várnak Acélbikákra

2023. dec. 27.

Ma a Csíkszereda, míg csütörtökön este a Brassó gárdája látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba az Erste Liga újabb fordulóiban.

DSTV: sikeres volt sportolók éve

DSTV: sikeres volt sportolók éve

2023. dec. 26.

Sikerekben gazdag évet zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Mátyás Gáborral a DKSE elnökével beszélgettünk az egyesület elmúlt esztendőjéről, az anyagi háttér fontosságáról, illetve az utánpótlásban rejlő lehetőségekről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elkészült a DFC felkészülési programja

  2. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  3. Felértékelődő könyvek

  4. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  5. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő