Sport és egyenlő esélyek

Molnár Emese - 2018. március 7. 20:38

Sikerrel pályázott az önkormányzat három sportnap megszervezésére, szerdán esélyegyenlőségi napot tartottak az egyetemen. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program célja többek között az egészséges életmódra való nevelés, a tömegsport, a sportolás népszerűsítése, a tehetséggondozás. Erre sikerrel pályázott az önkormányzat, és három sportrendezvény megrendezésére nyert támogatást.

A szervezéssel a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesületét bízták meg. Mint azt Zemankó Zoltán, az egyesület főtitkára elmondta, az volt a céljuk, hogy minél szélesebb társadalmi rétegnek kínáljanak sportolási lehetőséget. A rendezvény mellé állt a Dunaújvárosi Egyetem is, a programoknak az „A” épület sportarénája ad otthont.  Ma esélyegyenlőségi sportnapot tartottak, amelyre a Jószolgálati Otthon lakóit hívták meg, és a Dunaferr iskola diákjaival közösen játszottak, szórakoztak, kipróbálva a különféle labdás sportágakat. Csütörtökön tizenkét tagóvodából mintegy száz gyermek érkezik a csarnokba, nekik ügyességi és sorversenyekkel készülnek. Jövő héten a nyugdíjasok számára rendeznek sportnapot, a koruknak megfelelő programokkal, mint például tánc, pingpong, nordic walking.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

2023. nov. 29.

Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

2023. nov. 27.

Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

2023. nov. 27.

Szép zenei élménnyel ajándékozták meg hozzátartozóikat a Móricz iskola növendékei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény nebulói az immár hagyományos évfolyamkoncerteken léptek közönség elé. Hangkép.

DSTV: GPSZ verseny a Rudasban

DSTV: GPSZ verseny a Rudasban

2023. nov. 25.

Izgalmas megméretésről tudósít a DSTV összeállítása. A Rudas középiskola adott otthont – deklaráltan pályaorientációs céllal – az immár hagyományos GPSZ Informatikai Versenynek, amelyen 15 diákcsapat szállt csatába a helyezésekért, nyereményekért. Hangkép.

DSTV: ismerkedés a Vasvárival

DSTV: ismerkedés a Vasvárival

2023. nov. 24.

Tíz napon át várta nyitott napokra a szülőket a Vasvári Pál Általános Iskola. A program részeként az érdeklődők bepillantást nyerhettek egy-egy tanórába, és érdekes foglalkozások is színesítették a programot. Hangkép.

DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában

DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában

2023. nov. 22.

A pályaválasztás lehetőségeiről és dilemmáiról is tudósít a DSTV összeállítása. A szakokról, szakirányokról, az intézményi kínálatról is szó esett a Lorántffy középiskola immár hagyományos pályaválasztási nyílt napján. Hangkép.

DSTV: felavatták az elsősöket

DSTV: felavatták az elsősöket

2023. nov. 19.

Jó hangulatú, szép eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A görögkatolikus templomban rendezték az immár hagyományos avatóünnepséget a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős nebulóinak. Hangkép.