Sport és egyenlő esélyek
Sikerrel pályázott az önkormányzat három sportnap megszervezésére, szerdán esélyegyenlőségi napot tartottak az egyetemen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program célja többek között az egészséges életmódra való nevelés, a tömegsport, a sportolás népszerűsítése, a tehetséggondozás. Erre sikerrel pályázott az önkormányzat, és három sportrendezvény megrendezésére nyert támogatást.
A szervezéssel a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesületét bízták meg. Mint azt Zemankó Zoltán, az egyesület főtitkára elmondta, az volt a céljuk, hogy minél szélesebb társadalmi rétegnek kínáljanak sportolási lehetőséget. A rendezvény mellé állt a Dunaújvárosi Egyetem is, a programoknak az „A” épület sportarénája ad otthont. Ma esélyegyenlőségi sportnapot tartottak, amelyre a Jószolgálati Otthon lakóit hívták meg, és a Dunaferr iskola diákjaival közösen játszottak, szórakoztak, kipróbálva a különféle labdás sportágakat. Csütörtökön tizenkét tagóvodából mintegy száz gyermek érkezik a csarnokba, nekik ügyességi és sorversenyekkel készülnek. Jövő héten a nyugdíjasok számára rendeznek sportnapot, a koruknak megfelelő programokkal, mint például tánc, pingpong, nordic walking.
A rovat további hírei: Oktatás
Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is
2023. okt. 05.
A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.
Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 04.
A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.
Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat
2023. okt. 02.
Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban
2023. szep. 08.
A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)
2023. szep. 07.
Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!
DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában
2023. szep. 05.
Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.
DSTV: új tornaszoba a Vasváriban
2023. szep. 04.
Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.