Továbbra is Határtalanul!
A Határtalanul! program sikeres, évről-évre egyre többen jelentkeznek és egyre többen nyernek - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára újságíróknak Budapesten, miután hétfőn újabb diákcsoportok utazásának támogatásáról született döntés.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: ez a kezdeményezés a nemzeti összetartozás programja, amelynek célja, hogy minden magyarországi diák úgy végezze el iskolai tanulmányait, hogy közben egy határon túli magyar közösséget, osztályt is meglátogat. Kifejtette: az első évben, 2013-ban 364 millió forintból, 12 ezer tanuló utazhatott, a legutóbbi tanévben már 4,2 milliárd forintból 67 ezer diák "keresztezte" a határt.
Az államtitkár értékelése szerint a Határtalanul! program sikeres, évről-évre egyre többen jelentkeznek és egyre többen nyernek, és keresik fel a határon túli nemzettestvéreket. Rámutatott: a mostani döntéssel együtt így összesen már több mint negyedmillió diák látogatta, illetve látogatja meg a határon túli társait.
Hozzátette: azokban a napokban, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra próbálja meg kampányát kihegyezi, hogy a határon túli magyarok ellen uszítson, ez fontos üzenet felé is. Mint kiemelte: a normális gondolkodású magyar emberek egyre többen és többen tudják egy osztálykirándulás keretében gyermekeiket elküldeni a külhoni magyar területekre. Bíznak benne, - hangsúlyozta-, hogy ez a normalitás tovább fog erősödni, és az az abnormalitás, ami a kampányban látható, 13 nap múlva véget ér.
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: a hétfői döntés alapján 849 iskola, szervezet pályázatát fogadták el, 2,2 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy több mint 25 ezer diák utazhat ebben a körben határon túlra. Érdekességként említette, hogy míg eddig Budapestről, illetve Pest megyéből jelentkeztek a legtöbben, most élre tört Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahonnan több mint 110 pályázat nyert támogatást.
Jelezte, hogy a pedagógusok kérésére külön tájékoztató kampányt indítanak, Határtalanul tájékoztatási napokat tartanak majd országszerte. Kitért arra is, hogy a fő úti cél Erdély, Partium, amelyet a Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, majd a Dráva és Muravidék követ. Felhívta a figyelmet, hogy a második forduló április 30-án zárul, ezért biztatják az iskolákat, hogy vegyenek részt a pályázatokban.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: foglalkozásokkal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 12.
Színes és szerteágazó a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége, derül ki a DSTV összegzéséből. A dunaújvárosi tagintézmény is csatlakozott az alapítás 10. évfordulóját ünneplő országos programsorozathoz – több nyitott eseményre is várta az érdeklődőket, érintetteket. Hangkép.
DSTV: begördült az utazó egyetem
2023. okt. 11.
Városunkban is bemutatkozott a Neumann János Egyetem NEUTECH – Neumann Technológiai Bázis elnevezésű, high-tech felszereltségű utazó egyeteme, derül kis a DSTV összegzéséből. A digitális innovációs konténerben a diákok interaktív és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.
DSTV: a zene és a sport jegyében a Vasváriban
2023. okt. 09.
Két eseményről is megemlékeztek a Vasvári Pál Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A zene világnapja alkalmából a Sándor Frigyes Zeneiskola fúvósai adtak koncertet a diákoknak, majd a magyar diáksport napja apropóján sportos-játékos programot szerveztek. Hangkép.
Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is
2023. okt. 05.
A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.
Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 04.
A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.
Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat
2023. okt. 02.
Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban
2023. szep. 08.
A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.