„Derengeni kezdett a hajnal, mikor Maugli lefelé ment egyedül a domboldalon, hogy találkozzék azokkal a titokzatos lényekkel, akiket embereknek neveznek.” Kipling szépséges meséje, A dzsungel könyve ezzel a mondattal zárja az első fejezetet. Az akkor már kamaszodó embergyerek vágyódott az övéi közé, elbúcsúzott hát az őt fölnevelő farkasoktól, s indult a faluba. Azokhoz, akiknek szavát se érthette…
Valami hasonló történt 190 éve a bajor királyi városban: pönkösdkor Nürnberg piaca mellett egy toprongyos, járni és beszélni alig tudó fiú tűnik fel. Addigi élete hasonlatos lehetett Maugliéhoz, csak őt nem farkasok nevelték. Valószínűleg senki sem nevelte. Egy elvadult embergyerek volt.
Megáll, kidülledt szemmel bámul a semmibe, kezében levél, mindenkinek mutogatja. Pár szót tud csak, motyogva azt ismételgeti. A levélben ez áll… de mi is? Jószerével ahány forrás, annyi változat. Ahogy Kaspar egész élete szinte csak rejtélyeket tár elénk, már itt, a kezében lévő papírlapnál (némely forrás szerint két papír volt) megjelenik az első: mi is volt valójában a levélben? Egyszerű lenne Nürnbergbe utazni, s a rendőrségi archívumból előkeresetni a valós levelet, de lássuk be, ez igazából cseppet sem egyszerű. Werner Herzog a filmjéhez megszerezte az iratot – neki egy kicsit könnyebb volt…
Szóval a levélváltozatok; íme egy, a leginkább bizarr, az első forrásból:
„A levél írója a fiút ’1812 óta egy lépésre sem engedte el a háztól’, most azonban meg akar szabadulni tőle. A fiú nem tudja, folytatódott a levél, hogy hol élt, és ’ha nem fogadják be őt, akkor üssék agyon vagy akasszák fel a kéménykürtőben’”.
Itt egy másik változat:
„Küldök Önnek egy fiút, aki hűségesen akarja szolgálni a királyát. 1812 október 7-én hagyták a házamban. Szegény napszámos vagyok, tíz gyerekem van. A gyerek anyja rám bízta, hogy neveljem fel. Sose tudta meg, ki volt az anyja... Keresztény nevelést kapott, egy lépésnyire sem engedtem ki a házból... Nem tudja, hol nőtt fel. Megtanítottam írni és olvasni... Katona akart lenni, mint az apja. Megmutattam neki az utat Neumarkt felé...”
Volt – már ha igaz – a levélnek egy melléklete is, latin nyelven, de ugyanazzal a kézírással:
„A gyerek 1812 április 30-án született. Meg van keresztelve... Az apja a könnyű lovasságnál szolgált. Szegény lány vagyok, nem tudom eltartani...” (Költői kérdésem: vajon ki tudott latinul – a tízgyermekes szegény napszámos, vagy a „szegény lány”, azaz az édesanya…?)
Egy másik forrás szerint a levél így szólt:
„A gyereket már megkeresztelték, Kasparnak hívják. Írásban maguknak kell nevet adniuk neki. Kérem neveljék fel a gyereket. Az apja dragonyos volt. Amikor tizenhét éves lesz, küldjék el Nürnbergbe a 6. dragonyosezredhez. Az apja is ott szolgált. Kérem neveljék fel tizenhét éves koráig. 1812. április 30-án született. Szegény lányka vagyok, nem tudom a gyereket etetni. Az apja meghalt.”
A harmadik forrás:
„Két levél volt nála, az egyiket a gyámja írta, aki ’írni, olvasni és vallási tanokra oktatta’, és nem engedte meg neki, hogy kitegye a lábát a házából. A másik az édesanyjától származott, az ő levelében az állt, hogy a fiút Kaspar Hausernek hívják, 1812. április 30-án született, apja lovas katonaként halt meg. A két levél ugyanazzal a kézírással íródott.”
Van még néhány variáns, de nem terhelem tovább az Olvasót. Kaspar Hauser rejtélyes feltűnése megmozgatta sokak fantáziáját. A tekintélyes tanár, Hegel tanítványa, Daumer professzor vette magához. A fiút vizsgáló orvosok szerint egy majdnem felnőtt testében gyermeki szellem lakozott – ennek ellenére Kaspar gyorsan haladt, rendkívül hamar megtanult beszélni, egyre érdeklődőbb lett. Memóriáját kivételesnek tartották. Elmondta, hogy pici gyermekkorától tizenkét évig egy szűk ketrecbe zárva tartották, nem érintkezett senkivel, kenyéren és vízen élt, beszélni sem tanulhatott meg. Tanára családtagként kezelte, s az ifjú egyre jobban érezte magát a barátságos környezetben. 1929-ben azonban újabb rejtélyes dolog történt. Jótevője házában egy ismeretlen megtámadta és megsebesítette. Hogy ki és miért – sosem derült fény ennek titkára.
Később egy angol főrang, lord Stanhope kierőszakolta, hogy szárnyai alá vehesse. Szigorú tanárt fogadott mellé. Ez nem tett jót Kasparnak: az addig már nyitott fiatal idegenkedni kezdett mindentől, elment a kedve a tanulástól, befelé fordult. Amikor a gazdag lordnak föltűnt, hogy védence a magyar szavak hallatán izgatott lesz, Magyarországra utaztak, hátha itt fény derül a fiú titkára. Nem derült fény…
A férfivá érett Kaspar mind furcsábban viselkedett, egyre több gondot okozott környezetének, s az addigi rokonszenvet kezdte elveszíteni. 1933-ban aztán elérte a végzet: egy levéllel valaki egy parkba csalta, egy táskát nyomott a kezébe, majd tőrrel mellbe szúrta. Még haza tudott vánszorogni, de a lord orvost nem engedett hozzá. Három nap múlva kiszenvedett. A titokzatos táska tartalmáról semmit sem tudni…
A Kaspar-rejtély több filmet, regényt, színművet és számtalan tanulmányt ihletett. Ezek sem vittek közelebb a talányhoz: ki volt a nürnbergi „Maugli”? Elsőként a kortárs jogtudós, Feuerbach bírósági elnök vetette fel, hogy esetleg a bajor uralkodóház eltitkolt sarja lehetett, majd sokan próbálták ezt kideríteni. Egy húsz éve végzett vizsgálat ezt a teóriát nem zárta ki – ám bizonyosság nincs. A rejtély immár két évszázada felderítetlen.
