A nyuszi jött…

2018. április 2. (hétfő) 15:11 - Várkonyi Balázs

Igen, megérkezett, ez a hivatása húsvétkor. Mindig kiszámíthatóan pontos. Hozott ajándékot annak is, aki már nem hisz a mesében, s annak is, aki hisz. Neki még inkább.

A locsolók… hát azok nemigen tolongtak a lányos házaknál, legalábbis városon. Kosztolányi Dezső írta egykor: „Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe / viszik a zavaros szagos vizet, / a lány piros tojást tesz el merengve…” Falun ez még csak-csak igaz, de a városokban a szokás, tudjuk, a korábbi locsoláskultuszhoz képest elhalóban. Ezért is övezi különös figyelem a Hollókőn, a szentendrei skanzenben és másutt tartott húsvéthétfői hagyományőrző programokat. Vagy a baranyai Bóly község német lakóinak másfél évszázada élő népszokását, az Emmauszjárást. Ez azt a bibliai történetet eleveníti meg, amikor a feltámadt Jézus megjelenik az Emmausz felé tartó tanítványainak.

A mélyen vallásos bólyiak a XIX. század derekán a szőlőhegyek által ölelt falu fölött, a Marienberg-dűlő tetején Kálvária-kápolnát állítottak. Attól kezdve a húsvéthétfői misét mindig ott tartották. A kápolnához vezető utat elnevezték Emmausz-útnak. A mise után a férfiak betértek az útba eső présházakba, beszélgettek, egymás borát kóstolták. Később ez átalakult családi vendégeskedéssé. Az ünnepre készült sonkát, főtt tojást, süteményeket a présházakhoz vitték, és olykor késő estig tartott az együttlét. Az idők során a sváb faluba települt magyarok is átvették a szokást, amely így a befogadás, az együttélés jelképévé lett. Az Emmauszjárás ma már idegenforgalmi látványosság is, amelyre számos vendég érkezik külföldről.

Visszatérve a locsolkodás szokására: ez egyfelől a tavaszi megtisztulást, megújulást jelképező aktus, másfelől szakrális gyökérzetre is utal. A Dombiratoson följegyzett legenda szerint amikor tanítványai Jézust nem találták nyugvóhelyén, a sírbarlangban, az asszonyok a keresésére indultak. A sír körül álldogáló zsidók vízzel öntötték le őket, nehogy elhíreszteljék a Megváltó feltámadását. Az asszonyok azonban annál inkább hirdették, hogy Jézus feltámadt.

A rovat további hírei: Napraszóló

A diktatúra sokba került…

A diktatúra sokba került…

2018. október 20. (szombat)

Szülővárosomban tartja magát egy legenda. Ötvenes évek, ünnepi alkalom, fontos vendég érkezik a fővárosból, s az elöljáróság mindent megtesz a méltó fogadására. Egy ünnepségszervező kapja a parancsot: valamely tanintézmény diákjait rendelje ki, akik majd méltóan köszöntik a főrangot.

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.