Átadták a Sándor Frigyes Díjakat
Hetedik alkalommal adták át a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány által alapított Sándor Frigyes Díjakat, melyet idén is egy diák és egy tanár érdemelt ki a város zenei életéért tett munkásságáért.
Minden évben a Sándor Frigyes Hét zárásaként egy tanár és egy diák érdemli ki a díjat, akik a város és térsége zenei életében kiemelkedő munkát végeztek. A díjakat hetedik alkalommal adták á a Sándor Frigyes Napok Tanári Gálakoncertjén pénteken este a zeneiskola kamaratermében. Moravecz Attila, a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke a díjátadón elmondta, április utolsó hetében már hetedik alkalommal ünneplik közösen a zenét az iskolában, amely továbbra is elhivatott a tehetségek gondozásában és a város kulturális életének, rendezvényeinek és koncertjeinek meghatározó szereplője.
A hetedik Sándor Frigyes Díjakat végül Juhos Melinda tanár és Balla Benedek, a zeneiskola növendéke érdemelte ki. Előbbi a harmonikazenekar vezetőjeként több nemzetközi és haza díjjal tért már haza különböző versenyekről. Mint mondta, szeretné megköszönni a diákoknak, a szülőknek, a kollégáknak és a városnak is, akik mindig támogatták munkájukat. Mindenekelőtt azonban az alapítványnak, melynek szellemiségével teljesen azonosulni tud, miszerint a legfontosabb a zene szeretete, az együtt zenélés öröme és a tehetséggondozás.
A díjak átadása után a Tanári Gálakoncert vette kezdetét, amin az érdeklődők tíz produkciót hallhattak végig Duke Ellingtontól kezdve Vivaldin át Ennio Moricone-ig.
A rovat további hírei: Kultúra
Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait
2024. nov. 14.
Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.
Hiába mondtak mást, forradalom volt
2024. nov. 13.
A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.
Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor
2024. nov. 12.
Az Intercisa Múzeum berkein belül elképesztően sokszínű az a szakmai paletta, amelyet az ott dolgozók képviselnek. A napokban megismerhettük Léhi Krisztina restaurátor munkáját is.
Robbie Williams visszatér Budapestre
2024. nov. 12.
Újra Budapesten ad koncertet Robbie Williams. A világhírű brit popsztár 2025. szeptember 12-én az MVM Dome-ban lép fel.
A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat
2024. nov. 12.
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
2024. nov. 11.
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Táplálkozástörténelem a múzeum repertoárjában
2024. nov. 11.
Bőséges tárlattal gazdagodott az Intercisa Múzeum egyik kiállítóterme – fókuszában az étkezéssel. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílt kiállításon egészen az őskortól kezdve megismerkedhetnek a látogatók azzal, hogy miként és hogyan szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek őseink, milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget.