Előzetesbe került a fehérvári lövöldöző
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn - a köznyugalmat súlyosan megzavarva - székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállóban várakozó személyekre.
A Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt indítványozta az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.
Fotó:police.hu
Mint írták a gyanúsított légpuskából lövéseket adott le öt sértettre, akik közül hárman könnyű sérülést szenvedtek, azonban súlyosabb sérülés kialakulásának a reális veszélye is fennállt. A Székesfehérvári Törvényszék azt közölte, hogy az egyik sértettet a jobb combján, a másikat a bal szeme alatt, míg a harmadik, kiskorú sértettet a hátán találta el a lövedék és nekik 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A másik két célzott lövés a sértetteket nem találta el, a lövedék mellettük a földbe csapódott - tették hozzá.
Az előzetes letartóztatás oka az volt, hogy a büntetett előéletű gyanúsított esetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon maradva újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el. A végzés nem jogerős, azt az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, azonban a védőügyvéd számára fellebbezésre fenntartott határidő még nem telt le.
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Szalagkorlátnak csapódott
2016. dec. 12.
Iváncsa térségében egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött, ezért a forgalom félpályán haladt.
Oldalba kapta a kamion a buszt
2016. dec. 12.
Baleset történt a Papírgyári úton nem sokkal ezelőtt. Egy busz és egy kamion ütközött, az utat a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmat mindkét irányból elterelték.
Újabb, ezúttal halálos baleset a 62-esen
2016. dec. 11.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor két autó ütközött a 62-es út seregélyesi elkerülő szakaszán - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Súlyos baleset, helikopteres mentés a 62-esen
2016. dec. 11.
Árokba csapódott egy autó a 62-es úton Mélykút magasságában. A balesetnek egy súlyos sérültje van, akihez mentőhelikoptert kellett hívni. A mentés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a főutat.
Kettős tragédia Fehérvárnál
2016. dec. 10.
Elhunyt annak a két autónak a sofőrje, amely a 7-es és 8-as főutat összekötő, Székesfehérvárt elkerülő úton ütközött össze szombat kora délután - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Körözött férfit fogtak
2016. dec. 09.
Tegnap Sárkeresztúron fogták el azt a harmincegy éves dunaegyházi férfit, aki ellen a Dunaújvárosi Járásbíróság körözést adott ki korábban.
Advent idején is körültekintően
2016. dec. 08.
A Fejér megyei rendőrök elővigyázatosságot kérnek a karácsonyi forgatagba kilátogatóktól.