Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mindenki informatikája

Oktatás
Mindenki Egyeteme
Dunaújváros
Dunaújvárosi Egyetem

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. ápr. 16., 12:10

Már várják a jelentkezőket a Mindenki Egyeteme hatodik félévére, mely ezúttal az informatika világába kalauzolja el az érdeklődő, tanulni vágyó hallgatóságot, összesen öt előadáson keresztül.

A Dunaújvárosi Egyetem 2015-ben indította el a programot, melynek célja, hogy a Dunaújvárosban és a környékén élők számára az Egyetem megnyissa kapuit, és az érdeklődők izgalmas kurzusok formájában bekapcsolódhassanak a képzéseikbe. A következő, hatodik félév a Kalandázások az Informatika és a Természettudomány világába címet kapta. Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, oktatási és általános rektorhelyettes elmondta, a program célja, hogy mindenkit meginvitáljanak, legyen az fiatal, vagy idős, akit érdekel az előadás témája. Ezeket továbbra is teljesen ingyenesen lehet látogatni a kijelölt szombati napokon. Dr. Ágoston György, tudományos és kutatási rektorhelyettes tudatta, hogy az informatikai intézet képzéseire a hallgatók mintegy negyven százaléka jár, és már másodszor rendezi az aktuális félévet a Mindenki Egyetemének keretein belül, hiszen egy állandóan változó szakról van szó, ami több tudományos területet is érint.

Dr. Nagy Bálint, az Informatikai Intézet igazgatója a programmal kapcsolatban elmondta, idén öt előadás várja majd az érdeklődőket, három szombati napon. Elsőként április 28-án a mesterséges neurális hálók alkalmazásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők, majd az e-kereskedelem és az internetes vásárlás kerül középpontba. Május 12-én a számítógépek történetéről hallhatnak érdekességeket, valamint a matematikai bizonyításokról és tévedésekről. Legvégül, május 19-én, az ember-számítógép közti kommunikáció legújabb lehetőségeit boncolgatják majd az előadók. 

Lászlóné Kenyeres Krisztina, oktatási igazgató a jelentkezéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a programra bárki jelentkezhet, akit érdekelnek a meghirdetett kurzusok. A Mindenki Egyetemére való jelentkezés feltétele, hogy az érintett kitöltse a jelentkezési és a beiratkozási lapot, és azt eljuttassa a Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatalába személyesen vagy elektronikusan a th@uniduna.hu címre legkésőbb április 25-ig, amivel a kurzus végén egy emléklapra is jogosult. Ennek ellenére természetesen az előző évekhez hasonlóan idén is csatlakozhatnak az előadásokhoz olyanok is, akik nem töltötték ki a jelentkezési lapot.

A rovat további hírei: Oktatás

Gyakorlat teszi a mestert

Gyakorlat teszi a mestert

2015. aug. 08.

Nemsokára lezárul a gyakornoki program, amelynek keretében tapasztalatot szerezhettek a frissen végzett vendéglátós diákok. A felszolgáló és szakács tanoncok ennek köszönhetően könnyebben helyezkedhetnek majd el a vendéglátó ágazatban.

Pótffelvételi - Hétfőig és csak neten lehet jelentkezni

Pótffelvételi - Hétfőig és csak neten lehet jelentkezni

2015. aug. 08.

Hétfőig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételi eljárásban egyetlen intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni.

Dr András István: biztosított a főiskola önálló, hosszú távú működése

Dr András István: biztosított a főiskola önálló, hosszú távú működése

2015. aug. 06.

Olyan úton jár ma a Dunaújvárosi Főiskola, amely mind a térség, mind pedig a térségünkben szereplő gazdasági és társadalmi alakulatok számára figyelemreméltó változásokat él meg. Dr. András István rektor pedig arról is beszélt, hogy a felsőoktatási törvényi szabályozás lehetőséget kínál az intézmény jövőképéhez.

Közeledik az iskolakezdés

Közeledik az iskolakezdés

2015. aug. 04.

Már egy hónap sincs hátra a 2015-2016-os tanév kezdetéig. A szülők és a diákok folyamatosan vásárolják a szükséges az ehhez szükséges eszközöket. A beiskolázás több tízezer forintos kiadást jelenthet a családoknak.

Kik kapják ingyen a tankönyveket?

Kik kapják ingyen a tankönyveket?

2015. aug. 04.

Országszerte elkezdődött a tankönyvek kiszállítása. A dunaújvárosi oktatást intézmények többségébe várhatóan augusztus közepén érkeznek meg. A könyvek árát a szülőknek szeptember 15-ég kell befizetniük.

Hétfőtől szállítják a tankönyveket az iskolákba

Hétfőtől szállítják a tankönyveket az iskolákba

2015. aug. 02.

Hétfőn megkezdődik az iskolákba az alaprendelés során igényelt tankönyvek kiszállítása a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból. A kiadványok átadásának idejét az iskolák és fenntartóik közösen határozzák meg. A könyvekért az idén szeptember 15-ig kell majd fizetniük a szülőknek.

Így érinti a hallgatókat az egyetemek kanyarban lévő átalakítása

Így érinti a hallgatókat az egyetemek kanyarban lévő átalakítása

2015. aug. 01.

Azok a hallgatók, akiket a felsőoktatási intézmények átalakítása érint, változatlan feltételek mellett, de adott esetben egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: toboroznak az úszók

  2. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  3. Amit a címkékről tudni érdemes

  4. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  5. DSTV: matchboxok a templomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő