Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mindenki informatikája

Oktatás
Mindenki Egyeteme
Dunaújváros
Dunaújvárosi Egyetem

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. ápr. 16., 12:10

Már várják a jelentkezőket a Mindenki Egyeteme hatodik félévére, mely ezúttal az informatika világába kalauzolja el az érdeklődő, tanulni vágyó hallgatóságot, összesen öt előadáson keresztül.

A Dunaújvárosi Egyetem 2015-ben indította el a programot, melynek célja, hogy a Dunaújvárosban és a környékén élők számára az Egyetem megnyissa kapuit, és az érdeklődők izgalmas kurzusok formájában bekapcsolódhassanak a képzéseikbe. A következő, hatodik félév a Kalandázások az Informatika és a Természettudomány világába címet kapta. Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, oktatási és általános rektorhelyettes elmondta, a program célja, hogy mindenkit meginvitáljanak, legyen az fiatal, vagy idős, akit érdekel az előadás témája. Ezeket továbbra is teljesen ingyenesen lehet látogatni a kijelölt szombati napokon. Dr. Ágoston György, tudományos és kutatási rektorhelyettes tudatta, hogy az informatikai intézet képzéseire a hallgatók mintegy negyven százaléka jár, és már másodszor rendezi az aktuális félévet a Mindenki Egyetemének keretein belül, hiszen egy állandóan változó szakról van szó, ami több tudományos területet is érint.

Dr. Nagy Bálint, az Informatikai Intézet igazgatója a programmal kapcsolatban elmondta, idén öt előadás várja majd az érdeklődőket, három szombati napon. Elsőként április 28-án a mesterséges neurális hálók alkalmazásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők, majd az e-kereskedelem és az internetes vásárlás kerül középpontba. Május 12-én a számítógépek történetéről hallhatnak érdekességeket, valamint a matematikai bizonyításokról és tévedésekről. Legvégül, május 19-én, az ember-számítógép közti kommunikáció legújabb lehetőségeit boncolgatják majd az előadók. 

Lászlóné Kenyeres Krisztina, oktatási igazgató a jelentkezéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a programra bárki jelentkezhet, akit érdekelnek a meghirdetett kurzusok. A Mindenki Egyetemére való jelentkezés feltétele, hogy az érintett kitöltse a jelentkezési és a beiratkozási lapot, és azt eljuttassa a Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatalába személyesen vagy elektronikusan a th@uniduna.hu címre legkésőbb április 25-ig, amivel a kurzus végén egy emléklapra is jogosult. Ennek ellenére természetesen az előző évekhez hasonlóan idén is csatlakozhatnak az előadásokhoz olyanok is, akik nem töltötték ki a jelentkezési lapot.

A rovat további hírei: Oktatás

Sport, tanulmány, szakmai elismerés - A hónap diákjai a Városházán

Sport, tanulmány, szakmai elismerés - A hónap diákjai a Városházán

2015. ápr. 29.

A már hagyományokhoz híven, az elmúlt hónap legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó diákokat látták vendégül a Városházán. Friedrichné Pethő Ilona, a polgármesteri kabinet vezetője fogadta az ünnepségre érkező diákokat és tanáraikat, majd személyesen adta át a szép, kitűnő eredményekért járó emléklapokat.

Ez a teszt új lesz a diákoknak

Ez a teszt új lesz a diákoknak

2015. ápr. 28.

Újabb kompetenciateszt vár a diákokra. Június 11-én már angol és német nyelvből is tudást mérő dolgozatokat kell írniuk a tanulóknak. Az új nyelvi teszt a 6. és 8. osztályos tanulókat érinti.

Költözik a Bánki iskola - Egyenes út a főiskola így is, úgy is

Költözik a Bánki iskola - Egyenes út a főiskola így is, úgy is

2015. ápr. 28.

Szeptember 1-ét célozták meg az iskolaköltözésre a napokban folyó tárgyalásokon a Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Duaújvárosi Főiskola vezetői. A múlt héten tartott többnapos egyeztetésről Gyöngyössy Csaba a Bánki igazgatója beszélt. Galériával!

Végső búcsút vettek Pálfi Györgytől

Végső búcsút vettek Pálfi Györgytől

2015. ápr. 27.

Több százan kísérték utolsó útjára a Dunaújvárosi Főiskola közkedvelt pedagógusát. Elismert énekes volt, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Énekelt többek között Máté Péterrel és Komár Lászlóval. Április 12-én hunyt el, hamvait a Dunába szórták.

Orbán: ha a fiataloknak nincs jövőjük, akkor az országnak sincs

Orbán: ha a fiataloknak nincs jövőjük, akkor az országnak sincs

2015. ápr. 27.

Ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten. Kifejtette, a szakmunkás fiatalok fontosak Magyarországnak, s ha a fiataloknak nincs jövőjük, akkor az országnak sincs.

Arany Aukció - kalapács alá kerül a 40 legjobb alkotás

Arany Aukció - kalapács alá kerül a 40 legjobb alkotás

2015. ápr. 26.

Az intézmény idén is megszervezi nagyszabású rendezvényét, ahol összesen 40 gyermekalkotásra licitálhatnak az érdeklődök. Az aukcióból befolyt összeget a rajztagozatos diákok eszközfejlesztésére fordítják. Az esemény április 29-én 17 órakor kezdődik.

Teadélután a Rudasban

Teadélután a Rudasban

2015. ápr. 26.

Teadélutánt tartott a Rudas iskolában a Városi Diákönkormányzat. A rendezvényre városunk több középiskolájából is érkeztek diákok.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  2. Felértékelődő könyvek

  3. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  4. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  5. A tisztes helytállás lehet a cél

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő