Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Portrék és csendéletek a folyosón

Vass Ádám - 2018. április 17. 7:33

Hétfőtől Hevér Rudolf képei díszítik a Munkásművelődési Központ földszinti folyosójának falait, aki főleg csendéleteit mutatja be a tárlaton, Úton címmel.

A Munkásművelődési Központ folyosógalériája 2015 őszén nyílt, azóta már huszonhat különböző kiállítást láthattak az érdeklődők. Hevér Rudolf a huszonhetedik a sorban, és vele is folytatódik a sor, miszerint az MMK-ban főleg a helyi amatőr művészek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A főleg szénrajzokkal, ceruzával készült képeket, csendéleteket és portrékat Hevér Rudolf napi munkája mellett készítette.

A megnyitóbeszédében ifj. Koffán Károly festőművész, főiskolai tanár elmondta, a műszaki vezető állás mellett Rudolf hosszú évek óta készíti képeit. Mint mondta, a hozzá hasonlókat szokás amatőröknek, vagy műkedvelőnek nevezni, de ez nem jelenti szükségszerűen azt is, hogy munkái elmaradnának a hivatásos művészekétől. Annál is inkább, mivel Hevér Rudolf folyamatosan fejlődik, egyre több egyéni szemléletű képet készít és egyre markánsabb stílust is képvisel.

A rovat további hírei: Kultúra

Száz százalék techno a római kőtárban

Száz százalék techno a római kőtárban

2025. okt. 02.

Nem mindennapi kezdeményezés helyszíne lesz az ókori Intercisa emlékeit őrző bázis szombaton: két dunaújvárosi fiatal szervez techno-estet a kőtárba! A program nyitott, mindenkit szeretettel látnak!

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

2025. okt. 02.

Folytatódott a kamarakiállítások sora a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei dr. Barna Erzsébet műveiből láthatnak válogatást, az összeállításban az alkotói hitvallásra is fény derül. Hangkép.

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

2025. szep. 30.

Rendhagyó dunaújvárosi vonatkozással bír a XV. Ötvösművészeti Biennálé – a fővárosi Klebersberg Kultúrkúriában múlt csütörtök óta látható seregszemlén vesz búcsút évtizedes pályájától Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész.

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

2025. szep. 29.

Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 26.

Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

2025. szep. 26.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.

DSTV: ösvényfestő cimborák

DSTV: ösvényfestő cimborák

2025. szep. 25.

Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.