Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Régi hagyomány a költészet napján

Vass Ádám - 2018. április 11. 18:37

A magyar költészet napján régi hagyománynak számít a Vasvári iskola tankerületi versmondó versenye, melyre idén is közel negyvenen jelentkeztek.

Hosszú múltra visszatekintő hagyomány a Vasvári Pál Általános Iskolában a magyar költészet napján rendezett Tankerületi versmondó verseny. Sebestyén Marianna, az iskola médiafelelőse a program szerda délutáni megnyitóján elmondta, a Vasváriban nem csak a sport a fontos, hanem a kultúra is, ezért igyekeznek minél több hasonló rendezvényt kínálni a gyerekeknek. A megnyitón Fehérvári Gergő, az iskola diákja játszott fuvolán, aki tornászként a hétvégén diákolimpia első helyezett is lett.

A megnyitó után a közel negyven induló bevonult a termekbe, hogy elkezdődjön a verseny. Az első, második és harmadik osztályosok külön indultak és mindegyiküket a neves zsűri tagjai hallgatták meg a délután folyamán. Név szerint Polgár Lilla és Farkas Erik színművészek, Nemes Orsolya, a Bartók színház PR menedzsere, Várnai Eszter és Papp Orsolya pedagógusok, illetve a zsűri elnöke, Pálinkás István író, költő, a Dunai Limes kulturális folyóirat főszerkesztője és Magyar Írószövetség tagja. A nagyjából másfél óráig tartó verseny után a diákok értékelése következett.

A rovat további hírei: Kultúra

Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)

Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)

2025. szep. 07.

A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.

DSTV: római piknik a ligetben

DSTV: római piknik a ligetben

2025. szep. 07.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.

Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata

Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata

2025. szep. 03.

Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

2025. szep. 03.

Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.

 

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

2025. szep. 02.

A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

2025. aug. 30.

Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

2025. aug. 29.

Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!