Szakmájuk dunaújvárosi sztárjai

Vass Ádám - 2018. április 5. 15:09

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléján, a Szakma Sztár Fesztiválon csak a legjobbak vehetnek részt. Dunaújvárosból összesen hét tanuló is bekerült közéjük, nekik Csapó Gábor, a Szakképzési Centrum főigazgatója személyesen kívánt sok sikert.

Különleges megmérettetésre készül a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hét tanulója is. Ők azok, akik bekerültek a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjébe, a Szakma Sztár Fesztiválra. Városunk szakképző iskoláiból hét diák került be szakmájuk országos elitjébe. Április 23-25 között pedig kiderül, hogy milyen végeredménnyel zárul számukra az idei versenysorozat. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan még a döntő előtt egy kis ünnepségre hívta meg a döntősöket Csapó Gábor főigazgató. Mint mondta, az, amit a diákok elértek,  hogy mind a heten szakmájuk legjobbjai közé kerültek, már önmagában is nagy siker, ami nagy eredmény a tanulóknak, a felkészítő tanároknak, de a városnak is. Ők már most nyertesek, és bármilyen eredénnyel is térnek haza, társaiknak is jó példát mutathatnak és bizonyítják, hogy van jövőjük a szakmájukban.

A Szakma Sztár Fesztiválra készülők közt olyan is van, aki a versenyek különböző lebonyolítása miatt éppen csütörtökön döntőzött, méghozzá a Dunaffer iskola tanulója, az ipari gépész kategóriában induló Mérges Balázs. Iskolatársai közt Farádi Patrik Zoltán hegesztőként indul, míg Dienes Dominik, Kiss Benjámin Béla és Medveczki Gyula épület- és szerkezetlakatosként.

Iván Bence viszont már túl van a döntőn, ő a karosszérialakatosok közt ért el tizedik helyezést úgy, hogy a szóbeli teljesítménye az országban a legjobb lett és a gyakorlatban is csak öten előzték meg. Ennek köszönhetően az év végi vizsgák egy része alól mentesül. Mint mondta, sokat tanult otthon édesapjától, aki szintén karosszérialakatosként dolgozik, és bár jelenleg számára a röplabda a legfontosabb, ha már nem lesz lehetősége játszani, akkor ő is szakmájában helyezkedne el.

A társaság egyetlen hölgy tagja, Damásdi Szandra jelenleg a Lorántffy iskola fodrász tanulója. Mint mondta, izgatottan várja a versenyt, amin két hajvágási technikát és egy bonyolultabb technikát igénylő feladatot kell bemutatnia majd április 23-án. De magabiztosan áll a verseny elé, hiszen az iskolában remek felkészítő tanárai vannak, akik folyamatosan követik a legújabb trendeket és technikákat. Elmondása szerint nagyon megkedvelte a fodrász szakmát, amit rendkívül változatosnak tart, és mindig új kihívások elé állítja.

 

A rovat további hírei: Oktatás

A természet ölelése az arborétum

A természet ölelése az arborétum

2024. dec. 18.

Dunaújváros közkedvelt zöld szigete, a Baracsi úti Arborétum egész évben nagyszerű helyként szolgált a kikapcsolódásra, oktatásra. Orosz Csaba önkormányzati képviselővel beszélgettünk az elmúlt év sikereiről és programjairól.

DSTV: nyitott nap a Rudasban

DSTV: nyitott nap a Rudasban

2024. dec. 06.

Folytatta az elmúlt évek hagyományát a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény képzési programjával, szakmai kínálatával, színes mindennapjaival és gazdag diákéletével nyitott nap keretében ismerkedhettek a továbbtanulók. Hangkép.

DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában

DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában

2024. dec. 01.

Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak

DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak

2024. nov. 29.

Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.

Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!

Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!

2024. nov. 27.

A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók.  A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X) 
 

DSTV: elsősöket avattak az Aranyban

DSTV: elsősöket avattak az Aranyban

2024. nov. 27.

Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.

DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben

DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben

2024. nov. 26.

Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.