A gyerekek és a családok az elsők
Az új kormány számára is a gyerekek és a családok az elsők - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Elmondta, 2010 óta nem volt olyan év, amikor ne bővültek volna a családi támogatások. Ezek között említette a családi adókedvezményt, a babakötvényt, a csokot, a gyed extrát és a munkahelyvédelmi akciótervet. Magyarország egyre családbarátabb ország, és a saját lábunkra állva tudjuk ezt megtenni, hiszen a költségvetésben tudtuk megduplázni a támogatásokat - mondta az államtitkár, kiemelve, hogy míg 2010-ben ezermilliárd forintot fordítottak erre a célra, idén már kétezer milliárdot. Rétvári Bence azt mondta, a kormány akciótervet szeretne készíteni, amely tovább bővíti a családok támogatását, és erről - nemzeti konzultáció keretében - megkérdezik az érintetteket is.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.